Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újabb járdaszakaszok újulnak meg Gyulaváriban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2023. november 03. 13:10
Újabb járdaszakaszok újulnak meg Gyulaváriban
Útfelújítás is várható a településrészen

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Folytatódik a járdafelújítás Gyulaváriban, idén a Széchenyi utcában, a Sport utcában és a Kisvasút utcában végeznek munkálatokat önkormányzati forrásból – közölte Szabó Károly önkormányzati képviselő pénteken sajtótájékoztatón.

Elmondta: mintegy 9,5 millió forintot fordítanak idén járdafelújításra a városrészen a 2023-as körzeti karbantartási keretből. Az összegből betonjárda épül a Széchenyi utca két szakaszán, a Sport utca egy hosszabb szakaszán és a Kisvasút utca egy rövidebb szakaszán, továbbá csatornajavításokat és ároktisztítást is végeznek több helyszínen.

A munkálatok már elkezdődtek, a kivitelező a gyulai Falken Kft. – tájékoztatott az önkormányzati képviselő.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

Szabó Károly arról is beszámolt, hogy a városi büdzsében útfelújítására elkülönített 200 millió forintos keretből 42 millió forint jut két gyulavári útszakaszra.

Kifejtette: a Malom utcát teljes hosszában újraaszfaltozzák, a Seregélyes utcában pedig zúzott köves útalapot raknak le.

Jelenleg a közbeszerzés előkészítése zajlik, a kivitelezés várhatóan jövő tavasszal kezdődik el – tette hozzá.

Emlékeztetett: tavaly a Kisvasút utca újult meg mintegy 62 millió forintból.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)