Elkészült a körforgalom az Aldinál, ezt még az előző kormány rendelte el, betonból készült, ami sokkal tartósabb, remélhetőleg legalább 10 évig nem kell majd hozzányúlni – tájékoztatott Görgényi Ernő közösségi oldalán.
A polgármester azt reméli, hogy az új kormány folytatja a közútfejlesztéseket Gyulán.
Mint mondta, „a következő fontos feladat lenne az újkígyósi kereszteződésben, az elkerülő úton körforgalmat építeni. Ebben az ügyben Vitézy Dávid miniszternek írtam kezdeményező levelet, de két és fél hónap alatt semmilyen választ nem kaptam rá”.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy ez a város egyik legbalesetveszélyesebb csomópontja. Az elmúlt öt évben tíz közúti baleset történt ott, ebből egy halálos kimenetelű volt.
Hozzátette, hogy a Magyar Közút NZrt. engedélyes tervvel rendelkezik a körforgalom kivitelezésére, az önkormányzat elfogadta a helyi építési szabályzat szükséges módosítását. Hangsúlyozta, hogy már csak Vitézy Dávid miniszter döntése hiányzik.
A polgármester ezért ismét levélben fordult a döntéshozóhoz, kérve a támogatását, hogy rendelje el a körforgalom megépítését.























