Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elbúcsúztatták Pintér Miklóst

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2023. szeptember 25. 15:48
Elbúcsúztatták Pintér Miklóst
A gyulai kórház egykori helyettes főigazgatója 98 évesen hunyt el

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Elbúcsúztatták Pintér Miklóst szeptember 25-én, hétfőn a Pándy Kálmán-tagkórház Árvay termében. A köztiszteletben álló orvos, a gyulai kórház egykori helyettes főigazgatója szeptember 17-én, 98 éves korában hunyt el.

Becsei László főigazgató főorvos búcsúbeszédét Hack Gabriella, a kórház humánpolitikai és titkársági osztályának vezetője tolmácsolta.

Pintér Miklós 1924. december 15-én született Mosonszentjánoson, orvosi diplomáját 1949-ben, laboratóriumi szakorvosi képesítését 1951-ben, orvosi mikrobiológiai végzettségét 1980-ban szerezte meg. Első munkahelye a Szegedi Tudományegyetem volt, majd 1956-tól egészen 1994-ig vezette a Békés vármegyei kórház központi laboratóriumát. 1974-től 1993-ig a gyulai kórház helyettes főigazgatója volt.

Mindennapi munkáján túl folyamatosan végezte tudományos munkáját, oktatta az orvosokat, szakdolgozókat, 1972-ben címzetes egyetemi tanár címet kapott. 1992-től részt vett a diplomás ápoló képzés létrehozásában, alapítója és szakigazgatója volt a helyi egészségügyi főiskolának.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Munkáját több elismeréssel díjazták, Gyula város díszpolgárának is megválasztották.

A Gál Ferenc Egyetem nevében Vincze Gábor dékán mondott beszédet, aki kiemelte: a gyulai képviselő-testület 1991-ben döntött az egészségügyi főiskola megszervezéséről, amelyről Pintér Miklós, Pocsay Gábor polgármester és Kiss Ferencné ápolási igazgató tárgyaltak a Debreceni Orvostudományi Egyetem rektorával. A képzés 1993 szeptemberében indult el, az intézmény első szakigazgatója Pintér Miklós lett.

Hozzátette: az iskolában nem csupán az oktatás irányítása töltötte ki mindennapjait, de igyekezett megszerettetni mindenkivel a mikrobiológiát és a biokémiát is.

Csomós Péter, a Pándy Kálmán-tagkórház központi laboratóriumának vezetője beszédében hangsúlyozta: Pintér Miklósnak elévülhetetlen érdeme volt abban, hogy a gyulai labor megközelítette a nemzetközi színvonalat. A professzor 38 éven át, 1994-ig vezette a labort, ez időszak alatt rohamosan fejlődött a klinikai laboratóriumi diagnosztika, amelyet folyamatosan követett és alkalmazott.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A napi rutin feladatok végzése mellett számos országos szakmai szervezet és társaság elnökségi tagja volt, valamint jelentős szerepe volt a hazai modern laboratóriumi diagnosztika alapjainak megszervezésében. Publikált szakkönyvekben, és jelentős kutatásokat végzett a virológia területén.

Görgényi Ernő polgármester beszédében úgy fogalmazott, Pintér Miklós régi vágású, igazi gyulai polgár volt, aki nem csupán diplomás, de értelmiségi is volt, akinek szakmai sikereit a Békés vármegyei polgárok hálája övezi.

Aláhúzta: nem csak a hivatása területén tett a közösségért, elnökként vállalt szerepet a helyi és országgyűlési választókerületi bizottságban, ezzel is hozzájárulva a választások tisztaságához és törvényességéhez.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)