Forrás: facebook.com/gorgenyierno
Hamarosan befejeződik a Ladics-ház tetőszerkezetének felújítása – közölte hivatalos közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester.
A városvezető emlékeztetett: 1 milliárd forint pályázati támogatást nyertek el a gyulai turizmus fejlesztésére, amelyből három beruházását valósítanak meg: az egyik a Nagyváradi úti kerékpárút megépítése, amely már elkészült. A másik a Százéves Cukrászda felújítása, a harmadik a Ladics-ház rekonstrukciója.
„Ez utóbbi két munka összesen nettó 784 millió forintba kerül. A beruházását év végéig be kell fejezni.” – írta.
Kiemelte: az utoljára a 1980-as években felújított Ladics-ház igen rossz műszaki állapotban volt, ezzel a fejlesztéssel garantálják, hogy újabb évtizedeken keresztül hirdesse a magyar polgári kultúra nagyszerűségét.
Forrás: facebook.com/gorgenyierno