Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A belvízelvezetés volt az interpellációs óra egyik témája

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterHÍREK • 2023. június 29. 13:00
A belvízelvezetés volt az interpellációs óra egyik témája
A gyulai képviselő-testület június 29-i ülésén a halak pusztulása is szóba került

a gyulai képviselő-testület június 29-i ülése

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A megszokott módon az interpellációs órával kezdődött a gyulai képviselő-testület június 29-i ülése a városháza dísztermében. A tanácskozás slágertémája a belvízelvezetés volt, de szóba került a halak pusztulása, illetve a kamionosok dudálása is.

A nap első interpellálója Veres András (Fidesz) volt, aki két témával érkezett az ülésre. Mint mondta, a reumatológiai szakrendelés elköltözött a Tiborc utcára, és szeretné, ha az épület mellett padokat, illetve fedett buszvárót építenének.

Elmondta azt is, hogy a Csabai úti lakosok megkeresték azzal, hogy a Bajnok utca és Siórét utca körül található belvízelvezető árok táplálását segítsenek megoldani, ugyanis féltik a csatorna gazdag élővilágát. Található ott egy zsiliprendszer, valamint egy átemelő szivattyú, amely biztosítja a belvíz elvezetését, a lakók pedig azt szeretnék, ha az Élővíz-csatornából vizet juttatnának az árkokba.

veres andrás

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester kiemelte: a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. tulajdonában vannak padok, illetve buszváró is, azokat fel kell újítani és felszerelhetők, összesen 950 ezer forintért. Hozzátette, hogy megkeresik a Publimont Hirdetésszervező Kft.-t is, akik megígérték, amennyiben szükség van az utasvárók bővítésére, akkor azt térítésmentesen elvégzik.

A Csabai úti problémával kapcsolatban megjegyezte, az átemelő és a zsiliprendszer elkészülte előtt a lakosok azért panaszkodtak, hogy folyamatosan áll a víz az árkokban, így nem érti, most miért probléma, hogy szárazak.

Molnár Csaba, a mérnöki osztály vezetője úgy fogalmazott, hogy az árkok állandó karbantartást igényeltek. Az átemelő kapcsolási szintjét lehet állítani, de nem tanácsos, mert akkor a csapadékvíz nem az árokba folyna, hanem a területen állnának meg, veszélyeztetve a magánházakat.

vigné fábián diána

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Vigné Fábián Diána (Gyulai Városbarátok Köre) interpellációjában arról beszélt, hogy a Fő utca egy 180 méteres szakaszán nem megoldott a vízelvezetés, az autók a járdára, a házak falára is felcsapják a csapadékot.

Görgényi Ernő válaszából kiderült, hogy a mérnöki osztály felmérése szerint pályázati forrás kell a munkálat nagysága miatt, az elmúlt testületi ülésen pedig szó volt róla, hogy a Békés Vármegyei Önkormányzat tervezési támogatást nyújt a gyulai grémiumnak, ezért kérte, hogy vizsgálják meg, ez is belefér-e a pályázatba.

Kiss Tamásné (Fidesz) ugyancsak a belvízelvezetésről beszélt a testületnek. Elmondása szerint az Iskola utcában és a Cserjés utcában sok helyen állt a víz az elmúlt heti eső után, volt, ahol a házakba, garázsokba is betört a víz. Az önkormányzati képviselő ismét kérdezett a határátkelő előtt dudáló kamionosokról is, felvetette, hogy egy zajvédő fal segíthetne a helyzeten.

kiss tamásné

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az Iskola utca csapadékvize a Szőlőskert utcán keresztül jut el a tápcsatornába – mondta Molnár Csaba. Hozzátette, hogy városszerte probléma, hogy az utcai nyílt árkok feliszapolódnak, a gyomirtás miatt egy kisebb eső is bemossa a földet az árok aljára, az eljut az átereszig, ott megáll, ez pedig visszatorlódást okoz, ezért nem tud elszivárogni egy ekkora, hirtelen lezúduló csapadékmennyiség, de a gravitációs rendszer sajátosságából adódóan a teljesen tiszta rendszer sem tudná elvezetni sokkal gyorsabban.

Hangsúlyozta: egy önkormányzati rendelet kimondja, hogy a kapubejáró alatti csapadékvíz átereszek tisztántartása és az árokban található, a víz elfolyását akadályozó hulladékról, földről a lakosságnak kellene gondoskodnia.

Információja szerint a Cserjés utcán magánszivattyúk meghibásodása okozta a garázsok beázását.

kiss szabolcs

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A kamionos dudálás kapcsán kifejtette: zajmérést fognak végeztetni egy megbízott szakértővel, aki felméri, hogy mennyiben segítené a helyzetet egy zajvédő fal kihelyezése.

A témához kapcsolódva Kiss Szabolcs (Fidesz) elsorolta, hogy a Gyulai László, a Kenyérsütő, a Kálvin, Lehel, a Bihar, Újülés, Erzsébet, Ernyő és Kapa utcákon is problémát okozott a rengeteg csapadék, volt ahol a házakba is betört a víz.

A városvezető megígérte, hogy helyszíni bejárást fognak tartani ezeken a helyszíneken.

Galbács Mihály (Mindenki Magyarországa Mozgalom) két témát tárt a képviselő-testület elé, amelyek közül az első szintén a vízelvezetés hiánya volt, ő a Hajnal utcáról számolt be, ahol sok házba, udvarra jutott be a víz.

Molnár Csaba kiemelte: a rendszer fizikailag nincs felkészülve a hirtelen lezúduló, nagymennyiségű csapadékra.

galbács mihály

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az önkormányzati képviselő beszélt arról is, hogy örül annak, hogy megújult az önkormányzati honlap, de a dokumentumtár egyelőre nem vagy hiányosan érhető el, amely abban is akadályozta, hogy felkészüljön a grémium tanácskozására.

Pacadzisz Oresztész, az önkormányzati és kulturális osztály vezetője aláhúzta: a jelenleg elérhető dokumentumtár aktuális és hatályos, a 2023-as és 2022-es képviselő-testületi anyagok mind megtalálhatók és elérhetők a honlapon, a rendeleteknél található egy link, amely a nemzeti jogszabálytárra mutatnak. Az új rendszer teljesen eltér a régitől, így az adatokat nem lehetett egy az egyben átmenteni, egyben ez jó alkalom volt arra, hogy átnézzenek mindent. A régi honlap fenntartása költséges lett volna, illetve azon már nem aktuális információk is voltak.

Az utolsó felszólaló Ökrös István (Fidesz) volt, aki szintén az csapadékos témához kapcsolódva elmondta, a Bárdos-tó és Bárdos-csatorna is kiöntött az esőzések miatt, sok halat is kimosott a víz, amely elpusztultak, elviselhetetlen szagot hagyva maguk után.

ökrös istván

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kónya István (Fidesz) alpolgármester válaszából kiderült, hogy a halpusztulásnak több oka is van: egyrészt a kiöntött vízbe, a mélyebben fekvő területekre az ezüstkárászok kimentek ívni, majd a víz apadása után ott is maradtak, másrészt ugyanezeket a halakat egy herpeszvírus is megtámadta, amely további pusztulást okozott.

Kiemelte: a haltetemek eltávolítása folyamatos volt az elmúlt napokban, valamint több megelőző lépést is tettek, hogy megakadályozzák a további pusztulást.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)