Napfizikai nyári iskolát tartanak június 26–30. között Gyulán, az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában.
Erdélyi Róbert csillagászprofesszor, a Magyar Napfizikai Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, az esemény egy európai uniós pályázat, a 17 országot és 36 kutatóintézetet felölelő Solarnet záróeseménye, egy nyári iskola, így a megjelentek az új információk, előadások miatt jöttek el.
Kiemelte: a rendezvény témája az űridőjárás, illetve az űridőjárás előrejelzése, amely a koronaanyag-kilökődéseket vizsgálja. Ha ezek a kitörések eltalálják a Föld atmoszféráját, akkor súlyos károkat okozhatnak, megzavarhatják az elektromos műszerek működését, sőt, a közvetlenül érintett területeket több évre elzárhatja az áramellátástól.
Hozzátette: ezeknek a folyamatoknak a megfigyelésére hoztak létre egy nemzetközi hálózatot, amelynek központja Gyulán van. A nyári iskola résztvevői használni fogják a víztorony tetején található obszervatórium GSO SAMNet távcsövét is, amely a világ egyik legkorszerűbb naptávcsöve.
Erdélyi Róbert aláhúzta: a céljuk, hogy megépítsék a legnagyobb, négy méter átmérőjű európai naptávcsövet, amellyel az égitest egy nagyon speciális részét, a kromoszférát lehet majd megfigyelni.
Az eseményen előadást tartanak olyan nemzetközi szaktekintélyek mint Patrick Antolin, Piyali Chatterjee, Andrew Hillier, Mihalis Mathioudakis, Chris Nelson, Temury Zaqarashvilu, valamint Korsós Marianna, a Magyar Napfizikai Alapítvány egyik alapítója, a Gyulai Bay Zoltán Napfizikai Obszervatórium vezető kutatója.