Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ötödik alkalommal rendezték meg a Gyulai Csillagászati Napokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2024. október 26. 11:09
Ötödik alkalommal rendezték meg a Gyulai Csillagászati Napokat
Távcsőbemutatóval is várták az érdeklődőket

erdélyi róbert

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ötödik alkalommal rendezték meg a Gyulai Csillagászati Napokat október 26-án és 27-én az Almásy-kastélyban.

Erdélyi Róbert, az eseményt szervező Magyar Napfizikai Alapítvány elnöke, a gyulai obszervatórium vezetője elmondta: alapvetően napfizikával foglalkoznak, amely a Napból áramló nagyenergiájú részecskék és mágnese terek Földre gyakorolt hatásait, valamint az űrviharokat vizsgálja, de idén a csillagászat egyéb ágaival is megismertetik a hallgatóságot.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hozzátette: a gyulai obszervatórium egy olyan hálózatnak része, illetve központja, amely kiemelten az űridőjárás előrejelzésével foglalkozik, ugyanis beláthatatlan károkat okozhatna, ha egy napkitörés eltalálná a Föld atmoszféráját, az előrejelzésekkel azonban felkészülhetünk ezekre.

Az érdeklődők előadásokat hallgathattak a Napról, az űridőjárásról, a Mars kolonizálásáról, az őseink csillagászatáról, valamint a szervezők által biztosított távcsökkel a Napot is megvizsgálhatták.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)