A karnevál második estéjén Sebestyén Márta népdalénekes és Andrejszki Judit barokkénekesnő rendhagyó zenei találkozásának lehettünk tanúi a Cselédszárnyban. Bor és szerelem címet viselő műsoruk ugyanis főként a reneszánsz jegyében telt. E kapcsán beszélgettünk a hölgyekkel városunk patinás cukrászdájában.
- Nagyon különleges és közvetlen esttel ajándékozták meg a gyulai közönséget, mi nagyon személyre szabottnak tűnt, holott én már egy évvel ezelőtt is hallottam a Bor és szerelem címet viselő estről. Mióta működik ez a koncerten viccesen „Egy szőke – Egy barna” duónak nevezett formáció?
M: Épp most, Bálint napkor ünnepeljük az első éves évfordulónkat, mert akkor álltunk össze először a zenész Ákos erőteljes kérésére. Már évek óta unszolt, hogy énekeljek a borpatikájában, de sokáig ellenálltam, mert a bordalokat én túl férfias műfajnak találom. De a Judittal való ismeretség arra inspirált, hogy mégiscsak megpróbáljuk.
- Azóta rendszeressé váltak ezek a fellépések?
J: Egyre gyakoribbakká válnak. Most már kialakult az a repertoár, amiből az épp megfelelő összeállítást tudjuk előadni, ettől személyre szabott. Így tudjuk a reneszánszra éppúgy igazítani, mint más korabelire.
M: Az itt is elhangzó „A jó Mátyás király”c. dal saját programomban is hallható. A tavaly megjelent „Nyitva látám mennyeknek kapuját” albumom egyik tagja, ahol kimondottan történeti énekek közt szerepel. Az is egy olyan program, mi szinte mindent tudó, mert olyan sokoldalúan lehet felhasználni, hol ez emelhető ki belőle, hol az. Minden, amit valaha tanult az ember, hasznos lehet, mert a megfelelő pillanatban elő lehet kapni. Ehhez persze kell egy olyan rutin, ami Juditnak is van.
J: Nekem pedig épp az volt nagyon szimpatikus, hogy Márti ilyen nyitottan állt az úgynevezett régi zenéhez. Mert sokan azt hiszik, hogy az ilyen zenének már csak a hallgatásához is minimum zeneakadémiai végzettség kell, és nagyestélyiben, egyenes háttal ülve, fegyelmezetten hallgatható.
M: Tanulni ettől még nagyon speciális ág, nem véletlen, hogy Judit is Lengyelországban végzett, nálunk ugyanis nincs ilyen szak.
J: Magyarországon nem lehet se a barokk éneklést se a reneszánsz fogásokat elsajátítani. Hollandiába jártam ki sokat könyvtárazni, és nagyon sok kurzuson vettem részt, ahol a régi zene terén tartottak előadásokat.
- A tegnap este egy zenetörténeti gyorstalpalóként is felfogható.
- Mindig ezt mondják! – nevetnek, majd Márta folytatja - Az emberek nem hiszik el, hogy ez abszolút élvezhető és élhető, a mostani szituációban is teljes mondanivalóval rendelkező dalok fűzére. S anélkül, hogy az ember okoskodna, nem árt elhelyezni a korban, s megadni hozzá pár információt.
- De ehhez kell egyfajta habitus is.
M: Épp ez volt a titka a „szőke-barna duónak”, a habitus. A hangunk és a repertoárunk is eltérő, mégis sikerült kialakítani egy olyan közös terepet, ahol mindenki jól érzi magát.
- S e csodálatos hangszer sem látható-hallható minden nap. Gondolom, már csak mérete miatt sem mozdítható túl könnyen…
J: Nagyon szívesen szállítom ide-oda, mert olyan különleges, és sok ember ámuldozik, ha ilyen hangszert lát, ami nagyon jó dolog. Az örökös szállítást igaz, kihagynám, de az sajnos vele jár. –Elmosolyodik. - Legalább megerősödtem az utóbbi időben.
M: Így is ismertem meg Juditot, egy házasságkötő teremben. Közös barátunknak voltunk meglepetésvendégei az esküvőjén, ahol mindketten énekeltünk. A közelben laktam, így előbb odaértem, s azt láttam, hogy jön egy mosolygós szőke nőci egy irdatlan nagy valamit cipelve a vállán, egy vászon tokban. Kizippzározta, becsavarozta a lábakat, és máris könnyedén „tillárom-tillárom”, angyal hangon énekelt. A hangját már ismertem, mert régizene-imádó vagyok, és egyáltalán, a zene mindenféle ágazata és témája érdekel. Jó, ha az ember sokfélét ismer, mert akkor még több helyről tudja beintegrálni és a maga képére formálni.
- A legkülönfélébb népek zenéi közti átjárása köztudott. A korok közti már kevéssé ismert.
M: A mai világban kevesen tudják, hogy a tájékozódáshoz erre nagy szükség van, mert ez nem egy nagy halom zaj, amiben turkálok, hanem tényleg emberek, kultúrák, civilizációk közti átjárás. Amíg az ember kisgyerek, nem is tudja, hogy pl. az az érdekes hangú néni honnan van, csak húsz évvel később fog lecsapódni, de ha nem hallja, nem lesz minek lecsapódni. Ezért kell a gyerekeinknek megadni az esélyt, hogy ezt-azt-amazt hallgassanak, hogy ne legyenek műveletlenek. Mert egyre inkább azt látom, hogy tömegesen a műveletleneknek van sikere az életben, és minél inkább üresebb fejű valaki, annál szemtelenebben tud ebben az átláthatatlan masszában lavírozni. S ez szerintem felháborító! S még ami nagyon szomorú, hogy ez társadalmi jelenség.
- A reneszánsz külön kaland? - makacskodom.
M: Képzeljük csak el azt a korszakot. Na, ahhoz kéne elevenebben és emberibben hozzáállni! Nagyon sok olyan dal van abból a korból, aminek nem ismert a szerzője. Márpedig akkor népzene, mert olyan ismert, hogy mindenhol játszották.
J: Azt olvastam, hogy nem is volt lakodalom virginál nélkül - veszi át egy pillanatra a szót Judit -, sokszor húsz virginált is összehoztak egy népi lakodalmon.
M: Mennyivel egyszerűbb, mint húsz dudást összehozni! - nevetünk - Mindig újabb és újabb dolgokat tudunk meg, s még közelebb érezzük magunkhoz az egész korszakot. Itt van eze a gyönyörű hely is, ahol beszélgetünk. Nem múzeum, hanem mindennapjaink része. Kislánykoromban mindig arról ábrándoztam, hogy talán abban a korban kellett volna élni, mert az akkori művészet, építészet máig nagyon hat rám.
- Jó példával járt elöl, amikor budapesti kislányként széki népviseletben, fonott kosárral a karján járt iskolába. Mert így is, ott is életben tartható a ránk hagyományozott kultúra.
M: Az egy extrém dolog, hogy egy városi lány népviseletben… Inkább hülyének néztek, mint hagyományápolónak. Befont hajjal a Radnóti Gimnáziumban, viszi a fizikakönyvét a kosárban… De annyira mámorosan éltem meg, s annyira fizikailag akartam érezni a testemen is, ami ehhez a zenéhez tartozik… Azért szerettem volna a reneszánsz ruhákat is, mert abban az ember átlényegül, tartása lesz, amit szerintem tanítani kellene a mai generációnak, mert járni nem tudnak, és egyáltalán létezni nem tudnak. A fiam szalagavatóján láttam, hogy bármilyen tánc volt, szép termetű, magas lányok nem bírtak lépni, görbe háttal jártak, hát milyen nő lesz belőlük? Nem véletlen, hogy régen a kisasszonykáknak volt tánc és illemóra, és a viselkedés hozzátartozott az emberi létezéshez, a közösségi élethez. Anyukám, aki épp ide való, Békés megyébe - köröstarcsai református néptanító zenész-kántor család sarja -, a nyugdíjazás előtti hosszú években itt, a megyében dolgozott. Édesapám pedig vas megyei, vagyis nekem egyáltalán nincs városi gyökerem. Én vagyok az első generáció, aki Pesten születtem, de engem is sok minden a vidékhez köt.
- Talán azért, mert a hatvanas években még látta azt a paraszti életet, ami…
M: …amiből a gyerekeimnek ma már semmit nem tudok átadni. Nagyon messze kell mennem, gyakran határon túli településre, hogy ezt még nyomokban megtaláljam.
J: Az én vidéki kötődéseim egészen újszerűek: Nemrég Budakalászra költöztünk, s a szomszédom meglepett egy lőtt fácánnal, ami nagyon kedves gesztus volt, de nem tudtam mit kezdeni vele.
M: Ahogy ezt kimondod, a toll szaga máris benne van az orromban, s látom, ahogy nagyanyám kopaszt. S hihetetlen, milyen egészséges sárga bőre volt azoknak a tyúkoknak. Emlékszem, mentünk misére, utána vasárnapi ebédként várt a gyöngyöző, finom, forró húsleves. Na, ezek az élmények mind benne vannak abban, amit az ember énekel és eljátszik.
- S ez az, amit a fiainak már nem tud átadni…
M: A húslevest igen, mert anyukám rendszerint megfőzi. De a mai gyerekeknek már az is furcsa, hogy pl. a tehénből jön a tej. Mert az áruházban a zacskóban látja, de hogy az előtte hol volt…
J: … ha egyáltalán volt ott.
M: „Tej-szerű ital.” Ez az élet ilyen-szerű meg olyan szerű, csak épp nem olyan, nem „AZ”. Én meg pont azokat a nagyon őszinte műfajokat szeretem, ahol minden AZ, ami.
- Egy korábbi interjúban azt mondta, keresi a módját, miként adható át a megőrzött évszázados hagyomány a városi ember számára. Mi a kulcs, a hitelesség?
M: Ez is egy jó hívó szó. A hagyományok életben tartására régen saját lelki igény volt, az tartotta életben az adott kultúrát a mélyszegénységű paraszti életben. Ez a csodálatosan színes világ szépítette meg a mindennapjaikat. Nagyon nagy szerepe volt, bölcsőtől a koporsóig. Megszabta az emberek életének a rendszerét, mert mindenre választ adott. Nem is kellett gondolkodni a kódexen, mert adott volt: bele született, azon nőtt fel, s ezáltal könnyű volt eligazodni az életben, mert megvolt ez a kódrendszer. Ma meg semmilyen nincs. Én mindig nagyon szégyellős voltam, nem tudtam mit kell kezdeni a tagjaimmal. Bakfis koromban balettoztam ugyan, vagyis mozgáskultúrám volt, de táncként nem tudtam azt értékelni, hogy félhomályban lötyögnek emberek. Engem megmentett a táncházmozgalom azáltal, hogy kulcsot adott a kezembe, hogy hogyan mozogjak a tagjaimmal, mit kell az előttem álló fiúval kezdeni, hogy meg tudtam választani, kivel járjam azt a széki lassút, s pontosan úgy, ahogy az egykor a falusi ifjúságnak az egyetlen fóruma volt érzelmeik kifejezésére, persze szigorú kontroll alatt. Mert jelentősége volt annak, hogy ez a fiú és ez a lány miért táncol együtt. Ma nincs jelentősége, mindegy, hogy ott van-e, ő van-e ott vagy egy másik. Számomra nagyon fontos, hogy a dolgoknak legyen tartalma és jelentősége. Nekem nagyon sokat adott, hogy ilyen kulcsot kaptam, s úgy gondolom, hogy ha másokhoz is sikerül eljuttatni, nekik is könnyebb lesz egy csomó mindenben.
- Azt is mondta, hogy kultúránk és identitásunk sikeres megőrzéséért az értékeinket kell megőriznünk, nevelő-oktató munkával, amit – meggyőződése szerint – a zene útján lehet a legkönnyebben és leghatásosabban megtenni.
M: Persze, mert a zene azonnal, direkt módon hat az érzelmekre. Nem véletlen, hogy gyógyszerként is alkalmazzák és tudósok is elmondják, hogy olyan ajtókat nyit meg a tudatban és a tudat alatt is, hogy általa az agy jobban be tudja fogadni az információkat. A zene megtanít gondolkodni, rendszerezni, s ha az ember hallása kifinomodik, hihetetlen mennyi mindent kap azáltal, még a nyelvtanulás is könnyebbé válik!
De a hagyományban és a kultúrában nem az őrzés a lényeg. Magunkat kell tudni megmenteni az őrülettől, hogy emberek maradhassunk azáltal, hogy eleink tudását - ami eddig összejött hasznos tudományba, szépségbe -, azt mi is megtanuljuk. Ebből nem vagyunk kizárva mert most születtünk, s nem akkor. Ezekből mi is be tudunk emelni a mai életünkbe.
- S a jelenből tudunk közelíteni, mint ahogy az utóbbi pár évben újra megerősödött a táncházmozgalom, egyre szélesebb réteget elérve, igaz, a popzene irányából közelítve.
M: Ez annak az elmúlt harminc évnek a gyümölcse, amit mi kezdtünk annak idején. Ezek folyamatosan működtek, nem egy nap alatt születtek. Mára felnőttek a mi korosztályunk gyerekei.
J: És a popzenészek is visszanyúlnak a gyökerekhez, amiket magukhoz ölelnek. Jó példa erre Sting legutóbbi albuma. Én ebben érzem a folytonosságot, hogy nem daraboljuk a zenét korszakokra, hanem folytonosságban tartjuk a különféle kultúrákból jövő elemeket.
M: Azért ne feledjük el, hogy egy angolszász zenésznek könnyű a dolga, mert telítve van skót-ír népzenével. Sinéad O'Connor is énekel ír balladát, és ami nagyon fontos, hogy nem cikizik le érte. Itt meg Freddie Mercury elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt-ot és a közönség nem tudta vele folytatni. Ez Kodály és Bartók országa? Szerencsére a mi közönségünknek nem kell bizonygatni, hogy ez szép és értékes, ők énekelnek velünk együtt.
- Mit gondolnak, mi lesz népi hagyományunk sorsa ebben a században?
M: Bartók 1906-ban ment el Kodállyal gyűjteni. Ők akkor meg voltak győződve arról, hogy az utolsó másodperceit élik annak a kultúrának, s eltűnik egy perc alatt. Szerencsére ez nem zajlott le olyan gyorsan, és a népzene a mai formájában tetten érhető és átélhető. S ha teszünk is azért, hogy ezt át tudjuk adni, nem kell elsiratni ezt a dolgot. Józan felismerés kellene az emberek szélesebb tömegeire, mert a kultúra menthet meg és az emberség. Ha az nincs, nem tudom mi lesz száz év múlva.
J: Talán Japántól tanuljuk a Kodály-módszert.
- Koncerteken, a közvetlen kapcsolat során mi derül ki?
M: Az égvilágon minden, óriási igény van, az emberek szomjasak és éhesek erre, és olyan boldogok, nem csak hogy zenei élményt kapnak - mert ez csak az egyik része -, hanem lelkit is. Ez megerősítés, hogy van remény a túlélésre. Én minden tőlem telhetőt meg is teszek, mert ezt én annyira szeretem, hogy csak ha agyonvernek, akkor hagyom abba.
