Ovifocipálya épül a törökzugi óvodában önkormányzati forrásból – hangzott el április 13-án az ünnepélyes alapkőletételen.
Kónya István alpolgármester lapunknak elmondta: a beruházás hét és fél millió forintból valósul meg, melyből hatmillió forintot a város biztosított, a fennmaradó részt pedig a körzeti karbantartási keretéből tette hozzá.
Hangsúlyozta: a városvezetés kiemelten fontosnak tartja a helyi oktatási-nevelési intézmények fejlesztését.
Kifejtette: az elmúlt években megújultak a városi bölcsődék és óvodák, már csak az Ewoldt Eliz-óvoda fejlesztése várat magára, ez a következő ciklus költségvetési tervében szerepel.
Hozzátette: a játszóudvarok fejlesztése kiemelt jelentőséggel bír, erre a célra azonban sokkal kevesebb pályázati lehetőség van, így az önkormányzat sokszor saját erőből vásárol új eszközöket.
Kiemelte: a város sportóvodájában, a törökzugi óvodában különösen fontos a kültéri sportlehetőségek bővítése.
Vigné Fábián Diána, a választókerület önkormányzati képviselője kifejtette: a gyerekek mozgásigénye hatalmas, így nagyon jól jön a futballpálya a sportóvodában.
Mint megtudtuk, az ovifocipálya alkalmas lesz a kézilabda, a röplabda, a kosárlabda és a floorball alapjainak elsajátítására is.
Az esemény időkapszulát helyeztek el, melybe az óvodába járó gyerekek névsora és rajzai kerültek.