Forrás: honvedelem.hu
Közösségi oldalán számolt be arról Gyula város polgármestere, hogy a honvedelem.hu-nak adott interjút. Mint írja, az interjúban az Airbus Helicopters gyulai gyárának helyi gazdaságra gyakorolt hatásáról beszélgetett.
„Az Airbus gyulai gyárában a cég teljes helikopterflottájához készülnek alkatrészek. Ez nem egy hadiipari létesítmény” – olvasható az interjúban. Görgényi azt is hozzáteszi: „a 28 ezres Békés megyei város a magyar kormány haderőfejlesztési beszerzésének köszönheti azt, hogy a francia világcég a településükön létesített alkatrészgyárat. A Magyar Honvédség számára rendelt csúcstechnológiájú forgószárnyasokért cserébe magyarországi gyártást (is) kért a kormány. A megállapodás megkötetett, így landolt az Airbus Gyulán, majd azóta partnercége, a Satys is. A két, egymással szomszédos üzemben egy-két éven belül már összesen több mint háromszázan dolgozhatnak”.
A teljes interjú itt olvasható.