Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
CZ-Gyulasport NKft.: Mike M., Gelegonya A. 2, Ilyés L. 6(1), Nagy P. 4, Németh Cs. 4, Szabó K. 1, Szögi T 10 (1). Csere: Antal X., Bányainé Szabó R., Farkasinszki D., Kertes S., Kruzsicz B., Ladics V. 1, Szalkai B. és Vólent L. 3 (3). Vezetőedző: Zöldi-Tóth Katalin.
A fürdővárosi együttes a nyitófordulóban megérdemelt győzelmet aratott a K. Szeged SE ellen, így a tabella negyedik helyéről várhatta a hatodik pozícióból érkező Szeghalmi NKC csapatát. A két együttes az őszi etapban is találkozott egymással, akkor 32-25-ös szeghalmi győzelem született.
A szeghalmi drukkereknek köszönhetően igazi derbihangulat várta a feleket. A gyulai gárda kezdte jobban a mérkőzést, a 10. percben 6-3-as vezetést mutatott az eredményjelző. A vendégegyüttes azonban folyamatosan lőtávolban maradt riválisától, a gyors és magas szintű játék pedig kiélezett második félidőt sejtetett.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A kétgólos gyulai vezetéssel véget ért első játékrész után ismét felpörögtek az események, a szeghalmi gárda először kiegyenlítette a találkozó állását, majd át is vette a vezetést ellenfelétől.
A gyors és taktikus támadásvezetéssel operáló csapatoknak ekkor már a kaotikus játékvezetéssel is meg kellett küzdeniük. Az ítéletek jogosságát nem áll módunkban vitatni, ám az jelzésértékű, hogy a csapatok összesen 26 percet töltöttek büntetésben, volt a mérkőzésnek olyan szakasza, ahol egyszerre négy játékos ücsörgött a kispadon. (Ekkor három gyulai játékossal kevesebb volt a pályán). A szurkolók a játék mellett a játékvezetéssel is kiemelten foglalkoztak, főleg amikor mindkét vezetőedző megkapta sárgalapját, majd kétperces kiállítását.
A két együttes mindeközben igyekezett a játékra koncentrálni, így a pályán kiélezett rangadó folyt. Mindkét gárda tudása legjavát nyújtotta, így a mérkőzés csak az utolsó percben dőlt el: a vendégegyüttes szerezte meg a két pontot eldöntő találatot.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A mérkőzés alakulása: 10. perc: 6-3, 20. perc: 10-6, 26. perc: 14-11, 30. perc: 17-15, 34. perc: 18-18, 40. perc: 20-21, 46. perc: 24-24, 47. perc: 25-26, 50. perc: 28-28, 54. perc: 30-29, 58. perc: 30-30, 59. perc: 31-31 és 60. perc: 31-32.
– Sajnos nem sikerült pontot szereznünk, de nem tudok szomorú lenni, mert a lányok mindent megtettek a győzelemért. A mérkőzés nagyon magas színvonalú volt, és ilyen játékvezetést is érdemelt volna. Szomorú, hogy ez nem valósult meg, és a csapatoknak nem csak egymással kellett küzdeniük. Gratulálok a Szeghalomnak, mi pedig megyünk tovább. Ahogy a bajnokság előtt is mondtam, ez a szezon szerintem az elmúlt évek legerősebb bajnoksága – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.
A CZ-Gyulasport NKft. csapata veresége ellenére maradt a tabella a negyedik helyén, a következő fordulóban pedig a Mizse KC együttesét látja vendégül.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba