Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A kommunizmus áldozataira emlékeztek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2023. február 25. 14:00
A kommunizmus áldozataira emlékeztek Gyulán
Az eseményen Kónya István alpolgármester mondott emlékbeszédet

a megemlékezésen kónya istván alpolgármester mondott beszédet

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A kommunizmus áldozataira emlékeztek február 25-én Gyulán, az Erdődi Lajos emlékoszlopa mellett található evangélikus templomban. Az eseménye a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Kónya István alpolgármester mondott emlékbeszédet.

– A terror, a véres megtorlások, a fizikai és szellemi elnyomás nem az a téma, amit a legszívesebben idéz fel az ember az emlékezetében. Mégis muszáj, mégis szükséges, hiszen csak így tudjuk elkerülni, hogy máskor is megtörténhessen, hogy máskor is hatalomra kerülhessenek olyanok, akik itthon és külföldön saját népük, saját nemzetük ellen fordulva, azt elárulva, külső hatalmakat kiszolgálva a pusztulás útjára vezetik Magyarországot – kezdte beszédét Kónya István.

Kiemelte: az emlékezéshez nem is lehet méltóbb hely a szegények ügyvédjének, Erdődi Lajosnak az emlékoszlopa, aki védte az áldozatokat, a méltatlanul megvádoltakat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mint mondta, a történelem során sokaknál eredményes volt a kommunisták szándéka, többek között Mány Erzsébet és Farkas Mihály esetében is, akik 1956-ban védték Gyulavárit a kádári karhatalmistáktól, majd gyorsított eljárásban ítélték őket halálra.

Az alpolgármester úgy fogalmazott, azért is fontos az emlékezés, mert az MSZMP utódszervezetének képviselői nem emlékeznek vagy máshogy teszik azt.

– Nekünk kell tehát mindezt megtennünk, erkölcsi kötelességből is, hogy végre megszabadulhassunk a múlt árnyékától, az elmúlt rendszerben sokak által átélt borzalmaktól, és a kommunizmus köztünk élő kísérteteitől.

Kiemelte: az első Orbán-kormány egy 2000. június 13-án hozott határozattal nyilvánította február 25-ét kommunizmus áldozatainak emléknapjává. Ezen a napon, 1947-ben tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Sajnos, nekünk, magyaroknak számos olyan megemlékezésünk van, amely valamely esemény vagy eszme áldozatairól szól – fogalmazott Kónya István. – Megemlékezünk aradi vértanúinkról, a hősök napján a Don-kanyarnál odaveszett nemzettársainkról, az első és második világháború vagy a holokauszt áldozatairól. Amikor róluk beszélünk, és rájuk emlékezünk, rádöbbenünk, hogy nem csupán ők voltak az áldozatok, hanem az egész magyar társadalom kapott sebet.

Aláhúzta: kommunizmus erkölcsileg, morálisan zúzta szét a társadalmat, szétrombolta a kisebb és nagyobb közösségeket összetartó kapcsokat, és fölébe helyezte a pártstruktúrát.

– A kommunisták elvették az emberektől a földjüket, elhajtották a jószágaikat, lesöpörték a padlásukat, elvették vagyonukat mondván, hogy ezután ez közös tulajdon. Az is lett. No, nem azoké, akik megdolgoztak érte, hanem az ő közös tulajdonuk. A rendszerváltás idején szét is osztották maguk között e gondolat alapján.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az alpolgármester hozzátette: a kommunistákat két dolog nem zavarta soha: az igazság és az erkölcs. A negyven éves diktatúra alatt mind az igazságot, mind az erkölcsöt kitörölték a szótárukból, az igazság és erkölcs szószólóit pincebörtönökbe zárták, vagy száműzték Recskre, Kistarcsára, ahol még véletlenül se hallhatták a hangjukat.

Kifejtette, az egypártrendszerrel együtt az intézményesített terror is megjelent Magyarországon, sorozatosak voltak a letartóztatások, a bebörtönzések, a kínzások, a vallatások, a koncepciós perek, az internálások és a kivégzések. A diktatúra miatt közel 200 ezer honfitársunk hagyta el az országot.

– A legnagyobb vétke talán mégis az a kommunizmusnak hazánkban, hogy elvette tőlünk a történelmünket, a múltunkat, és egy másikat rakott a helyébe, egy kevésbé szerethetőt, amire kevésbé lehet büszke az ember. Mert, aki büszke, az ellenáll, az felemeli a hangját. Ahogy tette azt Mány Erzsébet, Farkas Mihály és Erdődi Lajos is, aki az utókortól emlékoszlopot, míg a kommunistáktól gulágot kapott.

Kónya István hangsúlyozta: nekünk is szembe kell fordulnunk is a zsákmányszerzőkkel, a politikai kalandorokkal, és mindazokkal, akik a magyar családok, a magyar nép, a magyar nemzet ellenében saját önös érdekeiket és a külföldi érdekeket szolgálják.

A köszöntő után a Szózat eléneklésével folytatódott a megemlékezés, amely a koszorúk, virágok elhelyezésével zárult.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)