Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tornagyőztes a fürdővárosi gárda

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. január 17. 16:00
Tornagyőztes a fürdővárosi gárda
A Gyulasport NKft. korosztályos csapata nyerte a szarvasi teremlabdarúgó-tornát

Fotó: Gyulasport NKft.

A Gyulasport együttese nyerte a felkészülési teremlabdarúgó-tornát, melyet január 15-én rendeztek meg a szarvasi Alkotmány utcai sportcsarnokban. 

A fürdővárosi színeket az U12-es és U13-as korosztályból alkotott vegyes csapata képviselte. Petri Barnabás és Kádár László együttese a 10 egyesületet felvonultató mezőny B csoportjában kezdte meg a tornát.

A gyulai alakulat a Gyomaendrőd együttesét 6-0-s eredménnyel győzte le, majd 10-0-s mérkőzésen lépett át kondorosi riválisán.

– A nagyszerű játéknak köszönhetően továbbra sem vett visszább lendületéből a csapatunk, a Szarvas ellen ismét kapott gól nélkül sikerült nyernünk 7-0-ra. Jöhetett a csoport utolsó mérkőzése, ahol az ellenfelünk a Juventus Nagyvárad volt. A csoport két veretlen csapata játszott egymás ellen, a győztes csapat pedig bejutott a döntőbe. Nagyszerűen, magabiztosan játszottunk ezen a találkozón is, sikerült 4-0-ra felülmúlnunk a Juventus Nagyváradot – ismertette Petri Barnabás.

A gyulai együttes a döntőben a Szanda Focisuli csapatával találkozott, amely szintén minden mérkőzését megnyerve jutott a fináléba. A mérkőzésen a játék elejétől kezdve a fürdővárosi csapat irányított. A korosztályos gárdának a mérkőzés közepén sikerült megszereznie a vezetést, majd még két gólt szerezve 3-0-s eredménnyel nyerték meg a döntőt. A Gyulasport NKft. együttese öt mérkőzésen 31 gól rúgott, és egyedüli csapatként kapott gól nélkül sikerült megnyernie a tornát. Az első hely mellett a gárda egyéni elismeréseket is ünnepelhetett, hiszen Boldog Lajos 11 góllal a torna gólkirálya lett, Deák Bence Hunort pedig a megmérettetés legjobb kapusának választották.

– Nagyon büszke vagyok a csapatra. Nagyszerű tempóban játszották mindegyik mérkőzésüket, játékuk mindvégig magabiztos és támadó szellemű volt. Mindenki kivette a részét ezekből a gólzáporos mérkőzésekből. 31 gólt sikerült rúgnunk öt meccsen, és egyetlen gólt sem kaptunk, azt hiszem, ez nagyon figyelemre és dicséretre méltó. Az egyik mérkőzésünk után a játékvezető odajött hozzám, és a következőt mondta: „Eszméletlen, amit műveltek”. Gratulálok a csapatnak, nagyszerű teljesítményt nyújtottak – értékelt Petri Barnabás.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)