Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kiderült, kié lett az év legkiválóbb méze Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. december 11. 11:38
Kiderült, kié lett az év legkiválóbb méze Gyulán
Idén hárman is átvehették a Göndöcs Benedek emlékérmet

Az idei Méz és Mézeskalács Fesztiválra nevező termékek legjobbjait december 10-én a gyulai Vigadóban hirdették ki. Az esemény délután a Göndöcs Benedek Méhészetért emlékérem átadásával indult.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az elismerést a Békés Megyei Méhész Egyesület alapította azzal a céllal, hogy neves elődjüknek, a megyei szervezet és az országos egyesület alapítójának méltó emléket állítsanak. A díjat idén három személynek is kiosztották. Ezzel tulajdonképpen a szervezők bepótolták azt, hogy a pandémia miatt két éven keresztül nem tudtak díjazottat választani. Ez alkalommal Árgyelán János, Petrucza Zoltán és Varga János vehették át az elismerést.

Az „Év Kiváló Magyar Méze” verseny eredményhirdetésén a dobogósok mellett egy, „a sok között is a legjobbat” is kiválasztottak az ítészek. 

Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében visszaemlékezett arra is, hogy a mézes eseményeknek 100 éves hagyománya van Gyulán.

Ez az év rekordszámú nevezőt hozott, idén 166 méhész nevezett a megmérettetésre, összesen 48 féle méz és 448 minta érkezett. Ez ötszöröse az első fesztiválra nevezői számának. Idén két körben bírálták az ítészek a beérkezett tételeket, majd a legjobbak közül került ki az év kiváló méze. 

Az értékelés 2 körben zajlott, a bírálók 7 szempont alapján pontozták a mézeket, a második fordulóban pedig a laborvizsgálatok eredményeit is figyelembe véve derült ki, kategóriánként melyek a legjobb termékek, végül közülük került ki az év kiváló magyar méze.

Dian Richárd akácméze nyerte az Év Kiváló Magyar Méze 2022 címet.

DÍJAZOTTAK

Év Kiváló Magyar Méze 2022 Dian Richárd (akácméz)

Akácmézek

      I. Hegedűs Gábor ​

      I. Dian Richárd ​

      II. Borhi Brigitta ​

      III. Nagy István János

      Repcemézek

      I. Gál Balázs Sándor ​

      II. Popovics István ​

      III. Király Zoltán

      Vegyesmézek

      I. Dian Gergő

      II. Balogh Erika ​

      III. Sebők László

      Fajtamézek

      I. Hanzel Róbert (hársméz)

      II. Csizmazia Gábor (hársméz)

      III. Ballér Róbert (hársméz)

      Egyéb fajtamézek

      I. Tojzán Zoltán (facéliaméz)

      II. Szatmári Tibor (ámorméz)

      III. Popovics István (mézharmatméz)

      Napraforgómézek

      I. Jó István

      II. Kiss Zoltán

      III. Borhi Brigitta

      Különleges mézek

      I. Alb György (mogyorós-csokoládés méz)

      II. Popovics István (málnás akácméz)

      III. Bodnár méhészet (virágkrémméz)

      Különdíjasok

      Koczka Zsolt (fahéjas repceméz)

      Bodnár méhészet

      Összes cikk - lent (max 996px)
      +
      +
      +
      +
      +
      +
      +
      +
      +
      A rovat friss cikkei
      A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
      Cikkek keresése az online archívumban
      Bannerfelhő (max 165px)