Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Barangolás a múlt ösvényein

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2022. október 21. 12:34
Barangolás a múlt ösvényein
A történetírás témájáról rendezett konferenciát az MNL Békés Megyei Levéltára

Barangolás a múlt ösvényein – A történelemírás kiemelkedő személyiségei Békés megyében címmel rendezett konferenciát az MNL Békés Megyei Levéltára október 21-én a gyulai polgármesteri hivatal dísztermében.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A megjelenteket Sáfár Gyula levéltár-igazgató köszöntötte. Mint mondta, 2006 óta szerveznek minden ősszel konferenciát, amely mindig egy-egy tematika köré szerveződik, idén a Békés megyei történetírást és történetírókat választották témaként.

Hozzátette: a téma apropója, hogy a levéltár gondozásában Márki Sándor naplóinak már három kötete megjelent, most készítik a negyediket, illetve az év elején adták ki Scherer Benedek és Scherer Ferenc memoárját.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A konferenciát Görgényi Ernő polgármester nyitotta meg. Beszédében úgy fogalmazott, a helytörténet, a települések története megannyi érdekes sztorit tár elénk, számos nemes cselekedetet feltárva, példaképként tisztelhető elődöket ismertet meg velünk, vagy ellenkezőleg, a régi idők polgárainak elrettentő például szolgáló történeteiből vonhatunk le értékes tanulságokat.

– Megérthetjük, hogy mi miért van úgy lakóhelyünkön, ahogyan azt ismerjük, látjuk. Megérthetjük, hogy embertársaink, vagy egy részük, miért viszonyul valamihez ellenségesen vagy támogatóan.

Hangsúlyozta: a szűkebb környezetünk és a nagyvilág történéseinek megértéséhez is elengedhetetlen a történelem ismerete.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A városvezető felidézte, Antall József miniszterelnököt azért is támadták anno, mert történész volt a hivatása, az akkori érvelés szerint ez alkalmatlanná tette őt az ország vezetésére, pedig abban a helyzetben kifejezetten erény volt, hogy ismerte a történelmet, bölcs döntéseket tudott hozni ezáltal, így elkerülte azt is, hogy Magyarországot bevonják a háborúba.

Aláhúzta: tiszteletet és megbecsülést érdemelnek azok a tudósok, akik helytörténetünket kutatták és megírták, a tisztelettel pedig Gyula városa „nem áll rosszul”, hiszen többük nevét egy utca vagy oktatási intézmény, emléktábla és szobor is őrzi.

A köszöntők után elsőként Héjja Julianna Erika főlevéltáros tartott előadást a Békésvármegyei Régészeti és Művelődétörténeti Társulat lokális identitásformáló szerepéről, majd Németh Csaba levéltáros ismertette Mogyoróssy János életújtát.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Pápai Attila evangélikus lelkész a Békés megyei történetíró evangélikus lelkészekről értekezett, utána Halmágyi Miklós levéltáros beszélt Karácsonyi Jánosról és az Aranybulláról.

Erdész Ádám, az MNL Békés Megyei Levéltárának nyugalmazott igazgatója Márki Sándor történészi munkásságáról tartott előadást, Sáfár Gyula Scherer Ferenc történetírói pályaképét mutatta be a hallgatóságnak, végül Balogh Dorottya igazgatóhelyettes beszélt Szabó Ferenc munkásságáról.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)