Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ezüstérmes a gyulai ob II.-es teniszcsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. szeptember 15. 16:00
Ezüstérmes a gyulai ob II.-es teniszcsapat
Az egyesület másodosztályú csapata a Budaörsi SC ellen gyűjtötte be a második helyet

A Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub ob II.-es csapata a Budaörsi SC otthonába utazott szeptember 10-én. A párharc igencsak nagy téttel bírt, hiszen a gyulai együttes a másodosztályú pontverseny ezüstérméért lépett pályára.

A fürdővárosi együttes egészen a listavezető MTK Budapest elleni párharcig versenyben volt a bajnoki címért, ám a többszörös bajnok fővárosi gárda 5/4-es arányban győzni tudott a Park Teniszklubban.

A gyulai csapat a folytatásban az SZTE Sportmánia együttesét fogadta a gyulai teniszcentrumban, ahol 6/3-as sikerrel fordultak az utolsó párharcra. A Kovács Zoltán, Lovász Zoltán, Kutasi Bence, Oláh Imre, Székács Márk, Székács Kristóf, Kincses Bence, Csernus István, Belanka Ádám, Juhász Zsolt és Stanculov Denis alkotta csapat a több korábbi szuperligás játékossal felálló budaörsi gárda otthonában készült megszerezni az ezüstérmet.  

A TSZSK közösségi oldala az írja, egyéni mérkőzést Lovász Zoltán, Kutasi Bence és Oláh Imre tudott nyerni, így a 3/3-as fordulás után két győzelemre volt szükség, azonban a Lovász Zoltán és Székács Márk páros tudott csak sikert aratni. Csapatuk a vereség ellenére is megszerezte az ezüstérmet, miután a szegedi Sportmánia sem tudta megverni a bajnok MTK-t.

Büszkék lehetünk játékosainkra, csapatunkra, hiszen a várakozásokat felülteljesítve, gyulai fiatalokkal versenyezve harcban volt idén is az első helyért. Jövőre újra mindent megteszünk, hogy megszerezzük a bajnoki címet! Köszönjük az egész éves szurkolást – olvasható a bejegyzésben.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)