kónya istván és elek tibor
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Elek Tibor elmondta: idén tíz előadással kevesebbet mutattak be, mint 2021-ben, ennek ellenére a jegyárbevétel és a nézőszám is meghaladta a tavalyit. A fizető nézők közel tízezren voltak idén, de ha az ingyenes előadásokat és minden programot – rendeztek idén könyvbemutatót, kiállítást és tudományos konferenciát is – figyelembe vesznek, akkor ez a szám a húszezret is eléri.
Kiemelte: idén is arra törekedtek, hogy bemutassák a magyar színházi kultúra gazdagságát, sokszínűségét, értékeit a gyulaiaknak és idelátogató vendégeknek.
Az idei évad programjában öt fesztivál szerepelt: a Shakespeare Fesztivál, az Erdélyi Hét, a Tamási Áron Napok, a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál és a Vár Jazz Fesztivál.
Öt saját bemutatót tartottak a nyáron: az Apor Vilmosról szóló Mindenkinek minden című darabot, az Ifjú barbárokat, a Tündöklő Jeromost, A szarvaskirály című darabot és a De mi lett a nővel? című előadást, de saját fejlesztésű volt Az ördög bibliája című felolvasószínházi előadás is.
Hozzátette: a bemutatók mellett voltak történelmi drámák, kortárs színjátékok, vígjátékok, musicalek, gyermeknek és családoknak szánt darabok, bábelőadások, táncszínházi előadások is.
Elek Tibor hangsúlyozta: az önkormányzat és a teátrum által alapított Sík Ferenc-díjra a színház művészeti és társadalmi tanácsadó testülete Dér András írót, rendezőt terjeszti fel, a Mindenkinek minden című darab szerzőjét és rendezőjét.
A gyulai önkormányzat által létrehozott Havasi István-díjra a Nemzeti Színházzal közösen bemutatott Tündöklő Jeromos című darab rendezőjét, Márkó Esztert jelölik. A Gyulai Várszínház elismerését, az Őze Lajos-díjat idén Imre Éva, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésznője kaphatja meg, az Ifjú barbárokban nyújtott alakításáért.
A díjakról a gyulai képviselő-testület szeptemberi ülésén döntenek.
Kónya István gratulált Elek Tibornak az 59. évadhoz, mint mondta, a kulturális csemegére vágyó gyulaiak és turisták megtalálhatták a számításukat, hiszen kiváló előadásokat láthattak.
Aláhúzta: a magyarországi szabadtéri színpadok legjobbjai között ott van a Gyulai Várszínház is.
Az alpolgármester szerint Elek Tibor nagyon jól „bevált” az elmúlt öt évben, a kinevezése óta, hozta azt az elvárt teljesítményt, amely miatt bizalmat szavaztak neki, ezért bízik benne, hogy elgondolkodik a folytatáson.
Kónya Istvánhoz kapcsolódva az igazgató megerősítette: a megbízatása novemberben jár le, de ismét indulni fog a pozícióért.