képünk a 2018-as világbajnokságon készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Kerecsényi László Íjász Egyesület és Magyar Íjász Szövetség Történelmi Íjász Szakága augusztus 14. és 20. között rendezi meg a HDH-IAA Történelmi Íjász Világbajnokságot.
Lovász Tamás főszervező elmondta, a világeseményre három kontinens 21 országának 292 versenyzője adta le nevezését, a résztvevők három versenyszámban (klasszikus, távcéllövő verseny és távlövő) állhatnak a célok elé. Kiemelte: a világ eddigi legnagyobb történelmi távlövő versenyét is itt rendezik meg, melyen 19 országból 170 nevező vesz részt.
A bajnokság fő helyszíne a gyulai vár és a várkert lesz, de lesznek versenypályák és versenynapok a Göndöcs-kertben, a Thermál Kemping kisökörjárási erdőrészén, illetve a Steigervald-tanya területén.
A világbajnokság programját több különleges esemény is színesíti, lesz filmvetítés, szertűzgyújtás Kassai Lajos lovasíjásszal, és „Gyulavár” bajnokai is összemérhetik tudásukat.
A III. HDH-IAA Történelmi Íjász Világbajnokság augusztus 14-én felvonulással és ünnepélyes megnyitóval kezdődik, a világesemény 20-án látványos egyéni és csapatdöntőkkel, eredményhirdetéssel, majd egy záróbankettel fejeződik be.