Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Győzelemmel folytatta a felsőházi versenyfutást a Sajben-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. április 18. 13:00
Győzelemmel folytatta a felsőházi versenyfutást a Sajben-csapat
Clean-Way Gyulai Termál FC–OMTK-ULE 1913 1-0 (0-0)

A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 4. fordulójában a Clean-Way Gyulai Termál FC csapata az OMTK-ULE 1913 együttesét fogadta április 16-án. A fürdővárosi együttes három pontvesztéses mérkőzés után várta aktuális riválisát.

nagy gergely a két csapat őszi mérkőzésen is csapata vezére volt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A fürdővárosi gárda a tabella második helyéről kezdte meg az alapszakasz küzdelmeit. A gyulai csapat két vereséget és egy döntetlent ért el az első három fordulóban, így visszalépett a felsőház harmadik helyére. A fiatal gyulai alakulat a soros fordulóban az OMTK-ULE 1913 együttesét fogadta. A két rivális az alapszakaszban kétszer is megütközött egymással, minden alkalommal a fürdővárosi csapat örülhetett a győzelemnek.

Sajben Gábor a mérkőzés előtt elmondta, a csapat kissé hullámvölgybe került, ám most muszáj begyűjtenie a győzelemért járó pontokat.

A két együttes csatája kiegyenlített első perceket hozott, majd egy kontra után kis híján megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Az ajtó-ablak helyzet után elkezdte felpörgetni játékot a hazai gárda, villámgyors csatáraira támaszkodva pedig kétszer is nagy lehetőséget dolgozott ki az orosházi kapu előtt.

Ami nem ment akcióból, az majdnem sikerült rögzített szituációból, Nagy Gergely két szabadrúgása is komoly feladatot okozott a vendégcsapat játékosainak.

A gólnélküli első félidő után a második játékrész sem vettek vissza a csapatok, mindkét gárda kereste a fogást ellenfelén, hogy megszerezze győzelmet jelentő találatot. A 70. percben Nagy Gergely használta ki lehetőségét, a csapatkapitány gólja pedig a három pont sorsát is eldöntötte.

– Nem számítottunk könnyű meccsre. Nagyon fontos győzelmet arattunk, hogy remélhetőleg magunk mögött tudhatjuk a kisebb megingásainkat és a hátralévő meccseinken folytathassuk a célunk elérését, az ezüstérem megszerzését. Elég sok hiányzónk volt, de a játékosaim összefogtak és kiváló hozzáállással játszották végig a meccset. Ha a nagyobb lehetőségeinket kihasználtuk volna, akkor magabiztosabb is lehetett volna a győzelmünk, így Nagy Gergely kiváló felismerése és kivitelezése kellett a három pont megszerzéséhez. De így sem vagyok elégedetlen, sokkal többet mutattunk játékban, mint az ellenfelünk. Az egész csapat jelesre vizsgázott csapatmunkából. Egyértelműen szerettük volna jelezni, hogy a gyúrónkért Binyáért is mindenki mindent megtesz a pályán. Mielőbbi felépülést kívánunk neki – értékelt Sajben Gábor.

A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata egypontos hátrányban áll a felsőházi tabella harmadik fokán, a következő fordulóban pedig a Nagyszénás SE otthonában léphet feljebb.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)