Az alkotó lapunknak elmondta: a festészet számára az az eszköz, amellyel elmondhatja a világról alkotott véleményét.
– Nagyon sok minden érdekel, bármi a világban, ami az életünkkel kapcsolatos, akár filozófiai kérdések is. Emellett izgalmas számomra a fény természete, ahogy a földre érkezik, majd elnyelődik, és nagyon érdekel a kubizmus és a futurisztikus ábrázolásmód: a tér, az anyag, a mozgás, a dinamika, amelyek az egész életünket előremozdítják – fejtette ki.
Hozzátette: korábban is foglalkoztatta a dolgok feltárása, eredete, elemzése, a forma részekre bontása, de a kubista kifejezésmódra egy előadásnak köszönhetően talált rá.
– A József Dezső Alkotókör tagjaként részt vettem Novák Attila művésztanár előadásán, amelyen a konstruktivizmus témáját jártuk körbe. Ez nagy hatással volt rám – mondta.
Mint megtudtuk, a tárlaton olyan expresszív képek is helyet kaptak, amelyek a nyáron készültek egy balatoni nyaralás során.
Ungváriné Spiegel Julianna tárlata február 5-ig ingyenesen megtekinthető a postagalériában.