Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A mikrovállalkozásoknak tartottak fórumot Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. december 14. 16:00
A mikrovállalkozásoknak tartottak fórumot Gyulán
Az előadáson a finanszírozási lehetőségekről volt szó

kónya istvánsiófoki attila és szász zsolt

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Mikrovállalkozásoknak tartott fórumot a Békés Megyéért Vállalkozáfejlesztési Alapítvány december 14-én a polgármesteri hivatal dísztermében. A rendezvényen a finanszírozási lehetőségekről volt szó.

A megjelenteket Kónya István alpolgármester köszöntötte, majd Szász Zsolt, az alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: a szervezetet 1994-ben alapították, elsődleges céljuk pedig az, hogy a segítse a vállalkozások gazdaságfejlesztését.

Hozzátette: az alapítvány tevékenysége sokrétű, egyik legfontosabb feladatuk a mikrohitelezés, amelyet akár ingatlanfejlesztésre vagy eszközbeszerzésre is lehet fordítani.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A délután folyamán Siófoki Attila, az alapítvány tagja tartott előadást, akitől megtudtuk: a gyulai vállalkozásoknak is lehetőségük van mikrohitelek felvételére, amely egy kedvezményes kamatozású hitel, amelyet kifejezetten a Békés megyeieknek hoztak lére.

Kiemelte: a hitelből mikroberuházásokat támogatnak, maximum 10 millió forint értékben. A hitelt kezdő vállalkozók is igénybe vehetik.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)