Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Már az utómunkán dolgoznak a 48-as Club emlékfilmjének alkotói

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2021. december 02. 14:00
Már az utómunkán dolgoznak a 48-as Club emlékfilmjének alkotói
A dokumentumfilmet várhatóan december végén mutatják be

Ahogy azt korábban megírtuk, csaknem egyórás short-dokumentumfilm készül az egykori 48-as Club történetéről. A készítők az elmúlt héten befejezték az alkotás külső forgatásait, most a film utómunkálatai zajlanak.

az utolsó forgatási nap csapata

Fotó: Rusznyák Csaba

Bimbó Lajos, a film rendezője elmondta, a külső forgatási munkálatok során csaknem öt óra forgatott anyagot rögzítettek.

– Most kezdődnek azok az utolsó, de igen fontos simítások, amik nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a közel öt órás felvételből, a rengeteg archív fotóból és videóból egy izgalmas, bő egyórás film születhessen. A dokumentarista koncertfilm december második félében éri el végső formáját – ismertette.

Fotó: Rusznyák Csaba

Kiss János, az egykori 48-as Club egyik életre hívója elmondta, hatalmas élmény volt számára a forgatás, amely rengeteg érzést hívott elő benne.

– A forgatási folyamat tele volt sok izgalmas találkozással és beszélgetéssel, már csak ezért is remek móka volt belekezdeni. Most jön a folyamat talán legnehezebb része, a vágás és az utómunka, hogy december második felében végre a „világ” elé tárhassuk a végeredményt – tette hozzá.

Fotó: Rusznyák Csaba

Bimbó Lajos kiemelte, a filmben Varga Zoltán és Kiss János visszaemlékezési mellett, ismert emberek is elmondják majd élményeiket, így többek között Sándor László, Gyarmathy Zsolt, Leskovics „Lecsó”Gábor, Lovasi András és várhatóan Deák-Bill Gyula is megszólal. A múltba való visszarévedést az archív anyagok és a koncertekről készült képek segítik majd.

A Viharsarki Filmgyár és a Kultúr Cafe 48 közös munkájában készülő film bemutatójának időpontja még nem ismert, a készítők azon dolgoznak, hogy méltó módon kerüljön vetítésre a „koncertfilm”.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)