Gyulai Color KE: Fórián 21/12, Gergely 34, Gyepes 6, Szűcs 13/3, Hajdu 15/3 Csere: Gyarmat 1, Beleznai 3/3, Marschal 2, Osgyáni és Kőfaragó. Vezetőedző: Hajdu Zoltán.
A gyulai gárda a tabella 10. helyéről fogadta ellenfelét, míg riválisa a bajnokság sereghajtójaként érkezett a fürdővárosi arénába. Mindkét együttes negatív széria után várta a találkozót, így komoly csata volt várható a győzelemért járó pontokért.
Hajdu Zoltán a mérkőzés előtt elmondta, a gyulaiak győzelemre készülnek riválisuk ellen, így koncentrált játékra lesz szükségük. Hozzátette, a taktika megvan, már csak érvényre kell juttatni ezt a találkozón is.
A hazai együttes jól is kezdte a mérkőzést, öt ponttal meg is nyerte az első negyedet. A folytatásban azonban már homokszem került a gyulai gépezetbe, a vendégcsapat pedig átvette a vezetést.
A gyulai csapat számára az utolsó negyed megnyerése létfontosságúvá vált, így komoly erőket mozgósított a cél érdekében. A hazai gárda mindent megtett a győzelem eléréséért, így sikerült átlépnie ellenfelén.
– A pontzáporos első negyed után kicsit megrekedtünk a második tíz percben, így a csabai fiatalok 16 pontos előnyt építettek ki. Az utolsó negyedben viszont kellően határozottá vált a védekezésünk, ültek a dobások is, így sikerült megfordítanunk a meccset. Igazi csapatmunka volt, kiemelendő azonban az idei új igazolásunk, Gergely István kiemelkedő teljesítménye, valamint a 18 éves Fórián Bence extrája az utolsó 12 percben. Építkezünk tovább, jövő héten a békéscsabai gárda A jelű csapatához látogatunk, ott sokkal jobban fel kell kössük a gatyánkat – értékelte a sikert Hajdu Zoltán.
A Gyulai Color KE csapata győzelmével fellépett a tabella kilencedik helyére. Hajdu Zoltán együttese a következő fordulóban a Békéscsabai KK otthonában lép pályára.