győzelemre készül a gyulai kosárlabdacsapat
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A gyulai gárda a tabella 10. helyén áll, míg ellenfele a bajnokság sereghajtójaként érkezik a fürdővárosi arénába. Mindkét együttes negatív széria után várja a találkozót, így komoly csata várható a győzelemért járó pontokért.
Hajdu Zoltán a mérkőzés előtt elmondta, a gyulai csapat győzelemre készül riválisa ellen.
– A holnapi mérkőzésen hazai pályán szeretnénk a Békéscsaba második számú csapatát két vállra fektetni. Koncentrált játékra lesz szükségünk, a taktika megvan, már csak érvényre kell juttatni ezt a találkozón is – értékelte Hajdu Zoltán.
A Gyulai Color KE csapata 16 órakor lép pályára a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.