Nehéz. Nagyon nehezen leírható sorok következnek. Elköszönt tőlünk az az ember, Balla Tibor Péter, aki minden zsiványsága mellett is sok örömet, derűt hozott az életünkbe. Jómagam az 1990-es évek végén találkoztam vele először – régiségkereskedőként adott el nekem egy Kohán grafikát és egy Márk Lajos festményt. Hamar találtunk közös pontokat az üzleteléshez – elsősorban a gyulai régi tárgyak, képeslapok fotók, újságok érdekelték. Csereberéltünk és megtanultam tőle az üzletelés kemény szabályait.
„Édesapa, ez is a te érdekedben történt, hogy tanuljál!” – mondta, ha úgy éreztem utólag, hogy „nem azt kaptam, amit vártam”.
„Van jó üzlet és rossz üzlet. Te most rossz üzletet kötöttél.” – szólt már-már szállóigévé vált mondása.
És tényleg tanulni lehetett tőle. Közben beleoltotta az emberbe a város szeretetét. Megmutatta nekem kis Szilágyi előbukkant örökségét, a régi képeslapok sok-sok éves üzenetét örökségünkről. A mindennapok értékmentő lokálpatriotizmusát is, amelynek természetes lépése lett a Gyulai Évszázadok Alapítvány létrehozása 2003-ban. Gyűjteménye, lelkesedése, humora és vidám természete mindig óriási segítség volt számomra az életben, a Gyula régen és ma könyvek megszületésében. Neki is köszönhető, hogy 2006-ban újraterveztük a Gyulai Városbarátok Körét. Egyik álma, a Komló újjászületése megvalósult. A régi (Royal, Király majd Petőfi és nagy) mozi rövid életű feltámadásában, az épület üvegablak mozaikjának helyreállításában döntő szerepe volt, mint ahogy sok más Városbarát kezdeményezést is lelkesen segített. Munkájáért Gyula városért díjban is részesült, mi pedig Örökös Városbaráttá választottuk.
Mesélt persze arról is, milyen volt a fiatalsága. Székely Árpáddal gyakran emlegették a szép múltat.
Árpi szerint Csonti volt (sokáig nem is tudták a tisztességes nevét) a strand „királya”. Műugróként jóban volt a medenceőrrel, a kabinossal, a kolbászsütővel és velük, a siheder kölykökkel is. Árpi és barátai büszkék voltak arra, hogy Csonti egy szinten kezelte őket a haverjaival, a két Licskával, Snukival (Lindenberger József), Benedek „Dönci” Gézával, valamint a műugró edzőkkel: Kríbel Adolffal és Herczeg Gáborral, a jó baráttal.
Csonti kiváló kézügyességét ékszerész édesapjától örökölte. Asztalosként sokáig dolgozott, de negyvenöt évig régiség-kereskedőként ismerte a város. Ócskásként – ahogy ő mondta kissé szarkasztikusan magáról. Remek „szeme” volt, kapásból megtudta különböztetni az értékes tárgyakat az értéktelentől. A pécsi és más régiségvásárok nem léteztek nélküle. Az utóbbi években, már kicsit lecsendesedve a gyulai bolhapiacra járt lelkesen, ahol mindig vásárolt valamit – ha éppen nem fényképezett.
Gyűjtött minden Gyulával kapcsolatos tárgyat.
Ha egy papírra rá van írva, hogy Gyula, azt is megveszem - mondogatta. Számtalan gyulai polgárt kicsalt otthonába azért, hogy a kijelölt székbe leültethesse és lefényképezze. Fotózta a gyulai házakat eseményeket, mindent, ami a város életében történt. Ezek az anyagok ma már óriási értékű helytörténeti dokumentumok.
Csonti szerette a művészeket, szót is értett velük. Jó kapcsolatot ápolt Koszta Rozáliával, Hajdik Antallal, valamint a Gyulai Nyári Művésztelep tagjaival.
Kiss Gyurihoz Székely Árpival együtt hármasban sokszor felautóztunk Budapestre, és az Ecseri piacos vadászat után mentünk hozzá, Rákosmentére. Sohasem felejtem el azokat a vidám, nevetéssel teli, mégis nagyon komoly beszélgetéseket.
Az utolsó években a beceneve „Tata” lett. De mégis igazi jampi volt, még 70 éves korában is csőnadrágban és piros dzsekiben járt.
Imádta a családját és mindent meg is tett értük. Egész életében támasza volt felesége, Magdika (Csonti Mama). Ha ő nincs, Balla Tibor Péter nem lett volna az a városkutató és értékmentő ember, aki lett.
Legyetek jók – köszönt el tőlem, a szokásos kávé után, amikor utoljára náluk jártam. Bár bottal is nehezen, fájdalommal járt, minden segítség nélkül a kapuig kísért. Elköszönt.
Sok barátot hagyott hátra, akiknek már most nagyon hiányzik. Gyula üresebb lett nélküle.
Nyugodj békében Csonti!
