Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Amíg lehet, ültessünk és vessünk!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2021. november 14. 07:00
Amíg lehet, ültessünk és vessünk!
Szép vénasszonyok nyara volt az idén!

Fotó:pixabay,com

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok! A nagy szelek megfosztották a lomboktól az őszi pompájukban tündöklő fákat. Igen szép vénasszonyok nyarának örülhettünk az idén. Volt idő felkészülni a téli hónapokra, de amíg a talaj engedi, ültessünk, vessünk!

Lehet még vetni zöldborsót, sárgarépát, spenótot, petrezselymet vagy akár vöröshagymát. Az őszi mákkal is meg lehet még próbálkozni. A dáliák, kánnák töveit harminc centire visszavágva már fel lehet venni. Ne hagyjuk az utolsó pillanatra! A hagyományos petúnia szépen virágzik, még szedjünk róla magot, csakúgy, mint a gazániáról, az egynyári dáliákról, illetve mindenről, ami szépíti a kertünket és a lelkünket. A magunk szedte, majd vetette magokból kikelt virág nagyon kedves lesz számunkra. A megszedett magokat hűvös, száraz helyen szárítsuk meg, mert a melegben elveszíthetik a csírázóképességüket. Kis papírtasakban eltárolhatjuk őket vetésig. A gumós begóniák különösen érzékenyek a hidegre. Legtöbb esetben a lomb lefagyásával maga a gumó is megfázik, tönkremegy, amennyiben fontos, ne kockáztassunk, vigyük védett helyre, ahol éppen csak csipegetheti a hideg. Utána csakúgy, mint a kánnákról, dáliákról, levágjuk a szárát, és a gumót eltesszük hűvös, száraz helyre a tavaszi hajtatásig.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)