a Gyulai Települési Értéktár Bizottság november 9-i ülése
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Ülést tartott a Gyulai Települési Értéktár Bizottság november 9-én a polgármesteri hivatal ovális termében.
Kónya István, a bizottság elnöke elmondta: az ülésen hat új értéket vettek fel a gyűjteménybe, amely így már harmincnégy dokumentált értéket tartalmaz.
kónya istván
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Kiemelte: az értéktárba bekerült a Weisz-villa, a Pándy Kálmán tagkórház parkja, a Gyulai Pálinkafesztivál, a dr. Regele Károly Szenior Úszóklub tevékenysége, az 1912-ben épült, Törökzugban található kukoricamalom, valamint az interaktív szecessziós térkép.
Hozzátette: az ülésen döntöttek arról is, hogy Bagyinszki Zoltánt, aki korábban titkári feladatokat látott el az értéktárban, bizottsági taggá választják.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter