Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Zajlik az Implom József átalános iskola tetőszerkezetének felújítása

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. október 07. 14:50
Zajlik az Implom József átalános iskola tetőszerkezetének felújítása
A munkálatok költsége 126 millió forint

szintai éva tagintézmény-vezető, bozó andrásgörgényi ernőkovács józsef és teleki-szávai krisztina

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

126 millió forintból újítják fel az Implom József általános iskola tetőszerkezetét. A munkálatok részleteiről október 7-én tartottak sajtótájékoztatót a helyszínen.

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója elmondta: 2018-ban adtak hírt arról, hogy az Implom-iskola tornaszobával gazdagodott, azelőtt három évvel, 2015-ben, egy lakóépülettel és udvarral bővült az intézmény, most pedig újabb szakaszához érkezett a felújítás.

Emlékeztetett: az épület 1930-ban épült – Klebelsberg Kunó kultuszminiszter adta át –, eredetileg polgári fiúiskola volt.

Kiemelte: Gyula Város Önkormányzatának köszönhetően 2011-ben újították fel teljes körűen az épületet, amely egy új szárnnyal is bővült, több mint 1100 négyzetméterrel bővült a hasznos alapterület, az akkori beruházás során azonban nem volt lehetőség a tetőszerkezet felújítására.

A tankerületi központ igazgatója hozzátette: 2300 négyzetméteren újul meg a tetőn a sajtolt cserépfedés, a tetőfedő anyag megegyezik azzal, amelyet a bővítményen használtak. A munkálatok során lecserélik a sérült szaruzatot, javításra kerül a bádogozás – helyenként cserélik is –, valamint a teljes cseréplécezés és ellenléc is cserére kerül.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A munkálatok alatt is zavartalanul folyik a tanítás az iskolában, így a munkaterületet elkerítették, folyamatosan őrzik. A tető felújítását a tervek szerint még az idén befejezik, de a folyamatot befolyásolhatja az időjárás – fogalmazott.

Kovács József országgyűlési képviselő a tankerülti központhoz tartozó egyéb beruházásokról beszélt, majd felhívta rá a figyelmet, hogy 2010 óta az összes gyulai oktatási intézményben történt valamilyen korszerűsítés.

Görgényi Ernő polgármester szintén visszaemlékezett 2010-ra, amikor őt városvezetővé, Kovács Józsefet pedig országgyűlési képviselővé, az első iskolafejlesztési projekt, amelyen együtt dolgoztak, az Implom-iskola felújítása volt.

Aláhúzta: az elkövetkező években folytatni szeretnék ezt a munkát, fontos lépés lesz a „Lila” iskola komplex korszerűsítése, de a Dürer Albert és Bay Zoltán általános iskolák, valamint a zeneiskola esetében is lenne még feladat.

Bozó András tervező, műszaki ellenőr megköszönte a bizalmat, hogy megbízták ezzel a munkával, hangsúlyozta a biztonsági intézkedések betartását, majd röviden ő is ismertette a felújítás részleteit.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)