györgy ildikó a dobogó legmagasabb fokára állhatott
A gyulai erősportoló a Scitec Muscle Beach elnevezésű erőviadalon melegítette a Liga Kupára, ahol, fekvenyomásban és felhúzásban is kategóriájának legfelső fokára állhatott. A világbajnokságra készülő fürdővárosi sportoló a háromnapos kiskunfélegyházi tornára is esélyesként érkezett.
Ildikó a Masters 2 kategóriában lépett a súlyok elé, amelyet meg is tudott nyerni. A gyulai versenyző az abszolút kategóriában a dobogó második fokára állhatott fel. György Ildikó a három gyakorlatának összeadásából számolt eredményével (437,5 kg) új magyar rekordot állított fel.
A gyulai erősportoló elmondta, tovább folytatja a felkészülést, hiszen hamarosan a miskolci világbajnokságon lép színpadra.