Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Gróh-Győri Vivient köszöntötte a gyulai Babaruha program keretében Kónya István augusztus 18-án. Az önkormányzati képviselő egy saját névvel és horoszkóppal hímzett rugdalózót, egy Póka György-festményt és egy szál virágot vitt magával a látogatásra.
A helyszínen az édesanyától Győri Csilla Beátától megtudtuk, hogy kislányuk májusban született, nagyon szépen fejlődik, ma már 5620 grammot nyom.
– Vivusnak becézzük a kislányunkat, nagy egyetértésben választottuk ki ezt a nevet. Nekem már van egy nagy fiam és ha visszagondolok, ő is ugyanilyen nyugodt volt mint most a kishúga – mondta az édesanya.
– Vivus nagyon mosolygós kislány, ha bármikor fölé hajolok ő már nevet – tette hozzá.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter