Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hétvégén rendezik meg a huszonegyedik Körös-völgyi Sokadalmat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. június 22. 14:30
Hétvégén rendezik meg a huszonegyedik Körös-völgyi Sokadalmat
A népművészeti fesztivállal egyidőben a Gyulai Várszínház 58. évadja is elindul

vaszkó jánospál miklósnékónya istvánkocsis klárakatona katalin és boriné kőrösi beatrix

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Június 25–27-én rendezik meg a huszonegyedik Körös-völgyi Sokadalmat, valamint a Gyulai Várszínház 58. évadja is elrajtol a hétvégén – jelentették be a szervezők június 22-én a Rondella Teraszon tartott sajtótájékoztatón.

– A kultúra magyar városában végre újra beindul az igazi kulturális élet – kezdte a tájékoztatót Kónya István alpolgármester. Kiemelte: sokan várták ezt a pillanatot, hiszen ez az első igazán nagy rendezvény a fürdővárosban a koronavírus-járvány kitörése óta.

Hozzátette: a 2019-es év nyarához hasonló lesz ez a következő pár nap, ugyanis a város szálláshelyein több mint 90 százalékos a foglaltság a hétvégére.

Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke elmondta, az első sokadalmat még 1999-ben rendezték meg, két évvel később vették fel a Körös-völgyi Sokadalom elnevezést.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnökségi tagja, valamint a rendezvény főszervezője, Kocsis Klára hangsúlyozta: a huszonegyedik Körös-völgyi Sokadalmon a népművészet teljes komplexitásában jelenik meg, ahogy a korábbi években is, amelyet minél szélesebb körben igyekeznek népszerűsíteni.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Megtudtuk, a vásáron kilenc népművészeti egyesület mutatkozik be, akik népi iparművészeti termékeket fognak árulni, valamint mesterségbemutatók formájában be is mutatják az alkotás folyamatát.

A sokadalom a halászat és vadászat tematikájára fog épülni, ennek kapcsán is lesznek bemutatók, ahová a felnőtteket és a gyermekeket is várják.

Boriné Kőrösi Beatrix, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének elnökségi tagja aláhúzta: a korábbi évekhez hasonlóan ők szervezik a színpadi programokat, amelyek idén is rendkívül változatosak.

A 14. Határ Menti Összművészeti Fesztiválra az Alföld minden részéről érkeznek tánccsoportok és zenészek, pénteken este pedig megyei néptáncgálára kerül sor, ahol Békés megye tíz néptáncos csoportja lép színpadra. Hozzátette: a gálaműsor során adják át először a Gál László-ösztöndíjat.

A táncosokat három együttes – a Ludas, a Suttyomba és a Talléros – kíséri a három nap során. Szombaton a Duna Művészegyüttes, vasárnap pedig a Viharsarok Táncszínház lép színpadra.

Vaszkó János, a Balassi Közalapítvány munkatársa elmondta, június 26-án, szombaton 19 órakor tartják a 14. Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsorát, amelyen – meghívásos alapon – alapfokú művészeti iskoláknak és gyermekcsoportoknak adnak lehetőséget a bemutatkozásra.

A szervezők hozzátették: csak a színpad előtti, ötszáz fő befogadására alkalmas rész lesz kordonnal elválasztva, oda csak azok ülhetnek majd, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

A hétvégén elindul a Gyulai Várszínház 58. évadja is, amely során a nézők ötven előadást láthatnak, köztük öt új bemutatót.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)