Mészáros György klubelnök lapunknak elmondta, a Redda-Motor Expressz Futárszolgálat szponzornévvel induló liga két csoporttal indul útjára. A fürdővárosi központú csapat a CFS Guardians, a DAK Acél Dunaújváros, a Levelek Spartans, az Újpest Bulldogs és Rebels Oldboys együtteseivel csatázik az alapszakasz során.
– A két klub közötti megállapodás szerint tizennégy Békés megyei játékos kap szerepet a 2021-es szezonban a jászberényi gárdánál. A kölcsönszerződésnek köszönhetően játékosaink folyamatos játéklehetőséget kapnak a szezon során, így biztosítva majd a Vitézek következő bajnoki idényének alapjait – ismertette.
Balatoni Róbert játékos-edző kiemelte, az idei szezon egyfajta tanulóidőszak lesz a gyulai egyesület számára, ám a játékosok minden mérkőzésen a győzelemért járó pontokért lépnek majd pályára.
– Ezért is fontosak mind az egyéni, mind a csapatszintű edzések, hiszen az amerikaifutball egy rendkívül összetett sport. Jelenleg a két csapat közös edzéseire fókuszálunk leginkább, hiszen a két együttes játékosai alkotnak majd egyet, így rendkívül fontos, hogy minél többet gyakorolhassunk együtt – tette hozzá az egykori korosztályos válogatott játékos.
Mészáros György hangsúlyozta, a gyulai székhelyű együttes számára kiemelten fontos az új játékosok beépítése a csapatba, így továbbra is várják a jelentkezőket. Hozzátette: akinek van kedve és bátorsága ehhez a férfias sporthoz az a 0630/6420725-ös telefonszámon vagy a Viharsarki Vitézek közösségi oldalán tud jelentkezni.
A viharsarki focistákkal teletűzdelt Jászberény Wolverines az első fordulóban a Levelek Spartans együttesét fogadja. A Viharsarki Vitézek mérkőzéseiről folyamatosan tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.