Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bajnoki arannyal koronázták meg az évet a gyulai amerikaifutball-játékosok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. július 18. 10:00
Bajnoki arannyal koronázták meg az évet a gyulai amerikaifutball-játékosok
Sporttörténelmi siker részesei voltak a Viharsarki Vitézek tagjai

Fotó: Mészáros György

A magyar amerikaifutball-bajnokság Divízió I.-es döntőjében a gyulai játékosokkal felálló szegedi Hódkertész Guardians csapata a Diósd Saints együttesének otthonában lépett pályára július 13-án. A Viharsarki Vitézek tagjai a sportág hazai döntőjében megnyert aranyéremmel sporttörténeti sikert könyvelhettek el.

A Viharsarki Vitézek taglétszám miatt nem tudtak saját jogon elindulni a bajnokságban, így a gárda tagjai ebben az évben is csatlakoztak a Hódkertész Guardians csapatához.

A fürdővárosi játékosokkal kiegészült szegedi csapat a Diósd Saints és a Szombathely Crushers legyőzésével kezdte a szezont, majd Budapest Titans második számú csapata ellen kikapott hazai pályán. A folytatásban azonban már nem volt pardon, a Dabas Sparks, a Tatabánya Mustangs és a Budapest Cowbelles II. sem tudta megállítani a szegedi együttest. A Guardians ezzel már biztosan alapszakasz-győzelmet könyvelhetett el, így az elődöntőben a Budapest Titans II. ellen mérkőzhetett a döntőbe jutásért. A gyulai különítményt is a soraiban tudó Guardians 33-10-as eredménnyel megnyerte az elődöntőt, így július 13-án a Diósd Saints együttesével vívhatott meg a bajnoki címért.

Mészáros György, a Viharsarki Vitézek játékosa és egyben elnöke elmondta, a két gárda alapszakaszban vívott első meccse 28-21-es szegedi győzelmet hozott, ám azóta sok helyen erősített a Saints, a szezon hátralevő részében kiemelkedően teljesített a támadóegységük, hiszen 40-50 pontos meccsátlaggal tudták le az alapszakaszt.

– Tudtuk, hogy nagyon kemény mérkőzés vár ránk, nem szabad az első meccsből kiindulni. A Diósdon rendezett döntőben 39 fokos hőség várta a játékosokat, ami nagyon megterhelő volt mindkét csapat számára. Ahogyan arra számítottunk, kőkemény meccs vette kezdetét. Az első negyed adok-kapokja után, a félidőre 27-17-es diósdi vezetéssel vonultunk le. A félidőben sikerült rendet tenni a fejekben, tudtuk, hogy innen még fel lehet állni, ahogyan azt megmutattuk az elődöntőben is, hiszen ott is 10 pontos hátrányban kezdtük a második játékrészt. A szünetben a csapat megtalálta a fókuszt, mind a támadó, mind a védő, illetve a speciális egység is nagyon összeszedetten vetette bele magát a harmadik negyedbe, ahol viszonylag hamar sikerült is megfordítani az eredményt. A meccs hajrájában a Diósdnak még volt sansza egy kétpontos kísérlettel akár a meccset is megnyerni, ám ez a remeklő szegedi védelemnek köszönhetően meghiúsult, így a negyedik negyed vége előtt két perccel kialakult a 34-33-as Guardians győzelem – ismertette.

A Morár József, Szigetvári Kevin, Miklya András és Mészáros György alkotta fürdővárosi különítmény minden erejével és tudásával segítette a szegedi együttest, amely így története első bajnoki címét szerzete meg.

– Igyekeztünk minden pályán töltött percet kihasználni, hogy hozzásegítsük a Guardianst első bajnoki címéhez. Köszönjük nekik a felejthetetlen szezont, reméljük még sokszor találkozunk a pályán! Ne felejtsük el ezen felül megemlíteni, hogy a gyulai Viharsarki Vitézek két játékosa, Schiffert Bulcsú és Szigetvári Kevin a debreceni DEAC Gladiators csapatával a Divízió II.-ben bejutott a döntőbe, ahol az Eger Heroes lesz az ellenfelük – zárta Mészáros György.

Fotó: Mészáros György

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)