Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Virtuálisan is bejárhatjuk az Erkel Ferenc gimnáziumot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. január 22. 15:00
Virtuálisan is bejárhatjuk az Erkel Ferenc gimnáziumot
A lehetőség a korlátozások idején segítséget nyújthat a leendő diákoknak

 

Forrás: gyulavaros.hu

Elkészültek a Erkel Ferenc gimnázium panorámafotói – adta hírül nemrég a gyulavaros.hu. Az oldalon Pénzes Sándor fotós azt is megosztotta, hogy nemrég teljes egészében bejárta és befotózta az intézmény közösségi helyiségeit, több tantermét, és a kollégiumot is, így készült el a DSLR 360-as gömbpanoráma-galéria. 

– A lehetőség a jelenlegi korlátozások miatt segítséget nyújthat a leendő diákoknak, akik így bejárhatják majdani iskolájukat – emelte ki lapunknak a fotók készítője. Hozzátette: a képek segítségével a fiatalok személyes megjelenés nélkül, a szó szoros értelmében körbenézhetnek az iskolában, mert a 3D-s galéria képei forgathatók is. 

Ha esetleg a mostani tanulóknak „iskolahonvágya” támadna, ők is kedvükre nézelődhetnek – mondta Pénzes Sándor, kiemelve, hogy az oldalon a galéria mellett egy videó is megtekinthető, amelyben erkeles diákok mutatják be iskolájukat. 

– Tíz éve csinálok hasonló képeket, az első panorámafotók kis géppel, 40–50 képből készültek el, egy segédszoftverrel összerakva. Ma már némiképp egyszerűbb a helyzet, egyre jobb optikák jöttek, egyre kevesebb kép kell a panorámafotóhoz – emelte ki a szakember. 

Pénzes Sándor azt is elárulta: az elkészült panorámafotókat 17 helyszínen vette fel, ennyi önálló 3D-s panorámakép van az oldalon. Ezek mindegyikéhez hét fotót készített, és nagyjából 8–10 órán át dolgozott azzal, hogy elkészüljön a végleges felvétel. 

A panorámafotók ezen a linken tekinthetők meg.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)