Fotó: Békés Megyei Kormányhivatal/Lehoczky Péter
Az elmúlt két napban 4300 bölcsődei, óvodai és általános iskolai dolgozó koronavírus-tesztelése történt meg a kormány által meghirdetett országos, célzott csoportos tesztelés keretében Békés megyében – tájékoztatta lapunkat közleményében a Békés Megyei Kormányhivatal.
Emlékeztettek: a szociális intézményekben múlt pénteken, a bölcsődékben, óvodákban és általános iskolákban a hét elején kezdődött meg a tesztelés. Közölték: a megyében a héten mintegy harminc mintavevő csoport több mint 10 200 dolgozó tesztelését végzi el 540 helyszínen. Kiemelték: a mintavételezés gördülékenyen zajlik.
A közleményben arra is kitértek, hogy a nevelési, oktatási intézményekben orvostanhallgatókból, illetve kormányhivatali dolgozókból álló mintavevő csapatok végzik a feladatot, a szociális intézményekben pedig az ott dolgozó szakemberek veszik le a mintát. A munkát önkormányzati alkalmazottak is segítik.
Fotó: Békés Megyei Kormányhivatal/Lehoczky Péter
Hangsúlyozták: a kormányhivatal kesztyűt, szemüveget, sapkát, arcvédő maszkot és pajzsot, védőruhát biztosít a mintavételezést végző orvostanhallgatóknak. Hozzátették: a csapatok tagjai minden reggel, még munkaidő előtt letesztelik saját magukat, ezzel is védve az intézményekben dolgozókat.
Jelezték: a Békés Megyei Védelmi Bizottság folyamatosan ellátja a szükséges védőfelszerelésekkel, fertőtlenítőszerekkel a kórházakat, az egészségügyi intézményeket, az egészségügyi alapellátást, valamint az oktatási és szociális intézményeket.
„Mindent megteszünk a koronavírus-járvány lassítása, az emberek egészségének védelme érdekében” – hangsúlyozta a közleményben Takács Árpád kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke.