Pálovitsné Czene Ágota, intézmény vezetője elmondta: egész héten zajlottak a programok az intézményben. A gyerekek verset tanultak, saját maguk díszítette lámpást készítettek, hogy később azzal vonuljanak majd fel, ezúttal nem a város utcáin, hanem az óvoda udvarán.
Hozzátette: a gyerekekkel közösen Márton-napi linzert is sütöttek, illetve rengeteg új dalt is megtanultak az apróságok ezekben a napokban.
– Az óvó nénik a süteménysütés mellett sok hasznos programot szerveztek. A gyerekek megismerkedhettek a Márton-nap történetével, és ehhez kapcsolódó játékokat tanultak – ismertette az intézmény vezetője.
Elmondta: Márton-nap délelőttjén a gyerekek megosztották barátaikkal a szeretetet jelképező Márton-napi linzert, majd a délutáni alvás után az udvarra vonultak, ahol az óvónők tartottak nekik előadásokat.
– A gyerekek énekeltek és táncoltak, libát sütöttünk az óvoda kemencéjében, úgyhogy mindenkit várt egy-két falat hús, zsíros kenyér, meleg tea – fejtette ki.
A rendezvény végén az óvodások lampionnal járták körbe az óvoda udvarát, majd mindenki elfújta a Márton-napi lámpása lángját, az ablakban pedig mécseseket gyújtottak.