Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A tiszta környezetért fogtak össze

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2020. november 07. 14:00
A tiszta környezetért fogtak össze
Megyei kezdeményezéséhez csatlakozott a Gyulai Fidelitas

Szemétszedési akciót szervezett a Békés megyei Fidelitas, amelyhez a gyulai szervezet is csatlakozott. A fürdővárosi önkéntesek a vár környékét és az Élővíz-csatorna partját tették rendbe.

önkéntesek tisztították meg a fürdővárost

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Szák Balázs, a Gyulai Fidelitas elnöke elmondta, a Tisztítsuk meg közösen környezetünket elnevezésű program Kovács Gréta Tünde, a Fidelitas regionális igazgatójának kezdeményezésére indult el, ehhez csatlakozott a gyulai szervezet is. Mint mondta, a fürdővárosi eseményen kívül Füzesgyarmaton, Békésen és Békéscsabán is szemeteszsákot ragadtak az önkéntesek.

A résztvevők az Élővíz-csatorna két partját, a vár környékét, a játszóteret és a csigakertet járták végig és tisztították meg az eldobált hulladéktól. Szák Balázs hozzátette, az összeszedett szemetet a Gyulai Közüzemi NKft.-vel egy előre leegyeztetett helyen hagyják, ahonnan a társaság munkatársai elszállítják. A Gyulai Közüzemi NKft. kukazsákokkal és kesztyűkkel is hozzájárult az akcióhoz.

A Gyulai Fidelitas a szemétszedési akció után a menhelyen élő állatokon szeretne segíteni, így élelemmel és egyéb adományokkal járulnak hozzá a szervezet működéséhez.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)