Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán tanácskoztak a hazai román civil szervezetek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. október 23. 16:00
Gyulán tanácskoztak a hazai román civil szervezetek
A kerekasztal-beszélgetést a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata szervezte

Kerekasztal-beszélgetést szervezett a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata az ország román civil szervezeteinek október 21-én – tájékoztatta lapunkat Kozma György, az MROÖ elnöke.

Kozma Györgytől megtudtuk, hogy a megbeszélést az MROÖ kezdeményezte azzal a céllal, hogy bemutatkozhassanak egymásnak a hazai román civil szervezetek, bemutathassák, hogy mivel foglalkoznak, milyen ügyekért dolgoznak, mit képviselnek.

Kiemelte: téma volt a 2021-es népszámlálás, hiszen a civil szervezetek meghatározóak a román kultúra tekintetében, sok embert elérhetnek ezzel kapcsolatban, elősegíthetik, hogy minél sikeresebb legyen a népszámlálás.

Hozzátette, hogy az eseményen bemutatták az országos román önkormányzat erre a ciklusra stratégiai és fejlesztési tervét.

Kozma György elmondta azt is, hogy a fürdővárosi civilek mellett – többek között – pusztaottlakai, kétegyházi, szegedi, lőkösházi és medgyesegyházi szervezetek is képviseltették magukat a megbeszélésen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)