Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is megrendezik az Országos Román Gasztronómiai Fesztivált

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. szeptember 05. 11:28
Idén is megrendezik az Országos Román Gasztronómiai Fesztivált
Főzőversennyel, kulturális programokkal és koncertekkel is várják az érdeklődőket

Kozma György és Novákné Gurzó Mária

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg az Országos Román Gasztronómiai Fesztivált szeptember 13-án, szombaton Gyulán – jelentette be szeptember 5-én Kozma György, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának (MROÖ) elnöke és Novákné Gurzó Mária, az Országos Román Művelődési és Közösségi Ház igazgatója.

Kozma György elmondta: a fesztivál a magyarországi románság legnagyobb rendezvénye, amelyet hatodik éve rendeznek meg a várkertben. A program célja, hogy összehozza az országban szétszórtan élő románokat, bemutassa a hagyományaikat.

Kifejtette: az egyik fő program ismét a főzőverseny lesz, amelyre már közel hatvan csapat jelentkezett, de még mindig szívesen fogadják az érdeklődőket. A jelentkezők idén csak román nemzetiségi ételeket fognak főzni.

Hozzátette: a színpadon egész nap kulturális programok fogják egymást váltani. Fellépnek hazai és Romániából érkező néptánccsoportok és népdalegyüttesek. Délután a Taraf de Akácfa, valamint a Balkan Fanatik szórakoztatja a közönséget. A gyerekeket egész nap kézműves-foglalkozások, arcfestés és ugrálóvár várja.

Az MROÖ elnöke hangsúlyozta: a kultúra és a szórakozás mellett a jótékonykodásra is figyelmet fordítanak idén, a méhkeréki Asociatia Miruna Egyesülettel szerveznek gyűjtést. Az egyesület körülbelül 1200 adag csorbalevest fog főzni a helyszínen, amelyből becsületkasszás alapon vehet bárki, a befolyt összeget a karácsonyi időszakban fogják a rászoruló családokra fordítani.

Kozma György aláhúzta: a rendezvény továbbra is mindenki számára nyitott és ingyenes.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)