Közleményükben kiemelték: régóta tervezik az Operaházzal való együttműködést, ami az augusztusi előadással valóra válik. Hangsúlyozták: Georges Bizet Carmenje 150 éve vezeti a világ operaházainak toplistáját, és a 135 éves Operaház történetében is ezt a művet játszották a legtöbbször, összesen 1133 alkalommal.
Az Operaház 74 fős énekkarral, 55 fős zenekarral, 10 szólistával és Kovács János Kossuth-díjas karmesterrel, az Operaház mesterművészével érkezik Gyulára. Az előadás egyik főszerepét, Carment Mester Viktória alakítja majd, aki pályája során olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Kobajasi Kenicsiró, Kocsis Zoltán és Solti György. Don Joséként Brickner Szabolcs látható majd, aki 2008-ban a Queen Elisabeth Nemzetközi Énekverseny első díjasa volt, és számos hazai, illetve külföldi koncerten fellépett már, mások mellett Helmut Rilling, Kazushi Ono és Valery Gergiev vezényletével. Az Escamillo szerepébe bújó Nagy Zoltán 2008-ban a dalszínház történetének legfiatalabbjaként lett a Bécsi Állami Operaház tagja, ahol a világ vezető művészeivel énekelt együtt. Emellett visszatérő vendége többek között a hamburgi, lipcsei, bilbaói, nizzai, athéni, trieszti és palermói színházaknak.
Az Operaház egyébként idén nyáron két településen vendégszerepel, a fürdővároson kívül Veszprémbe viszi el a produkcióját. A teátrum lapunkhoz eljuttatott közleményében aláhúzta: Gyula Erkel Ferencnek, a nemzeti romantikus opera megteremtőjének szülővárosa, innen indult el a zeneszerző karrierje. Arra is emlékeztettek, hogy a komponista fia, Erkel Sándor dirigálta a Carmen 1876-os magyarországi premierjét az Opera jogelődjének számító budapesti Nemzeti Színházban.
Az Operaház produkcióját augusztus 24-én 19 órától láthatja a közönség a tószínpadon. Az előadásra a belépés ingyenes, de regisztrációs jegy szükséges hozzá, ezt augusztus 17-ig kell igényelni a várszínház jegypénztárában (telefonszám: 06-66/362-501). További információ a gyulaivarszinhaz.hu oldalon található.