Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Aki sportol, mindig győztes

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. április 30. 09:15
Aki sportol, mindig győztes
Bánóczi Péter sportcoachot kérdeztük

A magyar kormány rendeletben tudatta a klubokkal, hogy a koronavírus-járvány miatt egyetlen magyar bajnokság sem rendezhető meg, az egyéb jellegű versenyek megrendezése pedig a veszélyhelyzetre való tekintettel nem javasolt. Az egyéni sportolásra és versengésmentes időszakra ítélt élsportolók nehezen bírják a kialakult helyzetet. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Bánóczi Péter sportcoachot.

A sportolók mentális állapotával foglalkozó szakember elmondta: a kialakult helyzet testileg és lelkileg is próbára tesz mindenkit, így a sportolókat is.

– Aki rendszeresen végez testmozgást, az pontosan tudja, hogy ez mennyi előnnyel jár élettanilag számára. Ki ne beszélné meg például futás közben önmagával a kisebb nagyobb gondjait? – fogalmazott. 

A szakember úgy vélte, az élsportolók egy ideig kifejezetten örültek a nem várt pihenésnek. Hozzátette, a fáradt izmok, ha egy kis extra időt nyernek, meg fogják azt hálálni a szervezetnek.

– Azt gondolom, ez még a formának is jót tesz. De, mit kezdjünk az extra idővel?

Mint mondta, egy sportolónak érdemes újra és újra végiggondolnia, hogy fogja megcsinálni az adott helyzetet. Hozzátette: a forgatókönyveket újra lehet írni ott, ahol hibáztunk. 

Bánóczi Péter kitért a családi sportolásra is. Elmondta: ha össze tudjuk hangolni a sportot a napi rutinnal, az már győzelem.

– Ne felejtsük el, hogy mindenkinek szüksége van egyéni időre, amit önmagával tud eltölteni. Ha a gyereknek és a szülőnek erre igénye van, érdemes ezt biztosítani. A közös mozgás közben, ha csak pár mondatban is, meg lehet vitatni olyan eseteket, amelyeket korábban nem tudtunk, mert nem volt rá lehetőségünk. Ezzel gyakorlatilag időt takarítunk meg, amitől testi és lelki értemben is többek leszünk – zárta a sportszakember.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)