A gyulai Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központ
Fotó: Gyulai Hírlap
Újra megnyitja kapuit a gyulai Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központ. A Gyulai Hírlap korábban megírta, a tulajdonos Minár Kft. közösségi oldalán tudatta, hogy a koronavírus-járvány miatt felajánlja a Sanitast a Békés Megyei Központi Kórháznak és a gyulai önkormányzatnak.
Az ügyvezető akkor elmondta, a központot térítésmentesen adják át a városnak, hogy ezzel is tehermentesítsék a gyulai kórházat. Napokon belül néhány rendelés mégis elindul, erről kérdeztük a vállalkozás ügyvezetőjét.
Bondár Attila tulajdonos lapunknak elárulta: valóban újraindul a rendelés a Sanitasban.
– Április 27-én, hétfőtől vagyunk nyitva, a betegeinket 11 órától este hétig várjuk. Szolgáltatásaink közül egyelőre a képalkotó diagnosztika elérhető, MR- és röntgenfelvételek készítünk. Orvosaink urológiai, neurológiai, kardiológiai, reumatológiai, belgyógyászati és bőrgyógyászati rendeléseken várják a betegeket – mondta el Bondár Attila.
A tulajdonos hozzátette: egyelőre május végéig vannak terveik, addig biztosan ebben a rendben működnek.
– A traumatológiai és az ortopédiai rendelések indulásának időpontja még kérdéses. Korábban mi is bezártunk, hiszen a járványügyi helyzet miatt a fertőzésveszély fennállt. A kialakult helyzet ellenére igyekeztünk megtartani az alkalmazottakat. Az egészségügyi szolgáltatásainkat igénybe vevők részéről folyamatosak voltak a telefonos megkeresések, az érdeklődés arról, hogy mikor tudunk újra kinyitni. A betegeink egészsége és védelme a legfontosabb számunkra, sok mindent mérlegeltünk, amikor is a részleges nyitás mellett döntöttünk – részletezte az ügyvezető, aki azt is kiemelte, hogy a Sanitas weboldalán minden elérhető szolgáltatásról részletes és pontos információt is találnak az érdeklődők.