Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ünnepélyesen megnyitották a Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. április 13. 18:37
Ünnepélyesen megnyitották a Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központot
A komplexumban tíz szakorvossal várják a betegeket

Hivatalosan is megnyitották a Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központot április 13-án. A rendezvényen Bondár Attila ügyvezető igazgató és dr. Csotye János főorvos mondtak beszédet, majd bejárásra invitálták a megjelenteket.

bondár attila

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– A nagy dolgok fájdalomból születnek – kezdte köszöntőjét Bondár Attila, amelyben azt részletezte, hogy miért nyitotta meg a Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központot. – Így indultunk mi is: egy fájdalomból. Akik ismernek, azok tudják, hogy elkötelezett híve vagyok a mozgásnak és a sportnak. Magam is aktív játékos vagyok a méhkeréki futballcsapatban, így sok külső hatásnak vagyok kitéve.

Az ügyvezető elmesélte, hogy 2016-ban már a negyedik olyan műtétjén esett át, amelyet egy sportsérülés okozott. Mint mondta, gyorsan talpra szeretett volna állni, de rengeteg időbe telt, amíg igénybe tudta venni a kezeléseket, ezért elgondolkodott, hogy mennyien lehetnek még rajta kívül, akik hasonló problémával küszködnek.

– Ez volt az a pont, ahol azt éreztem: nehéz lesz. Nagy fába vágtuk a fejszénket, de ha sikerül a térségben praktizáló kitűnő orvosokat megnyerni a kezdeményezésünknek, akkor lesz létjogosultsága egy diagnosztikai és rehabilitációs központnak a Dél-Alföldön. Szeretnénk a térségben működő, magas színvonalú egészségügyi intézmények sorába beállni, illetve szeretnénk, ha minden lehetséges módon segítenénk egymást ezekkel az intézményekkel, és egy mindenki számára gyümölcsöző együttműködést tudnánk kialakítani.

 

dr. csotye jános

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Bondár Attila kiemelte, hogy a legtöbben a szakmai hátteret, a gyors és szakszerű ellátást, a személyzet pozitív hozzáállást, a modern berendezéseket, a tisztaságot és a megfelelő megközelíthetőséget emelték ki, amikor az legfontosabb szempontok után kutattak. Hozzátette, hogy nagyon örült, amikor a megkeresésre azonnal igent mondott dr. Csotye János főorvos.

Első látásra merész vállalkozásnak tűnhet, hogy Gyulán, egy olyan városban nyitnak meg egy ilyen intézményt, ahol ott van a Pándy Kálmán-kórház, ahol a szakma elismert személyiségei dolgoznak – vette át a szót dr. Csotye János. Hozzátette, hogy a lényeg a betegek sorsa és meggyógyítása.

A főorvos arról is beszélt, hogy a központban foglalkoznak neurológiával, idegsebészettel, reumatológiával, ortopédiával, traumatológiával, mindezekhez pedig egy kardiológiai kivizsgálást biztosító modern labor is tartozik. Kiemelte, hogy tíz szakorvossal, egy orvosasszisztenssel, két radiológiai szakasszisztenssel, valamint négy rehabilitációs szakemberrel dolgoznak.

A megnyitóbeszédek után az ügyvezető és a főorvos ünnepélyesen átvágták a bejárat elé helyezett szalagot, majd bejárásra invitálták az egybegyűlteket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)