Szárítógépre gyűjtenek a helyiek a gyulai mentősöknek. Kempf Orsolya ötletgazda szerint fontos, hogy az állomás dolgozói ne hordják haza a kórokozókat.
„Arra gondoltam, hogy mivel a gyulai mentőállomáson nincsen szárítógép, lehetne nekik gyűjteni” – kezdte a posztját a Gyulai csevegő csoportban Kempf Orsolya, a kezdeményezés ötletgazdája. Az ötletet nagyon sok hozzászóló támogatta, így elindult a gyűjtés a helyi mentősök szárítógépére.
– Harmincketten dolgoznak a mentőállomáson, akik műszak után kimosnák a ruháikat, főleg ebben az időszakban – kezdte lapunknak az ötletgazda, aki elmondta: férje is mentős, kicsi gyermekük van, így jutott eszükbe, hogy hasznos lenne egy szárítógép a helyi mentőállomásnak.
– Van egy kilenc hónapos kislányunk, így még jobban érintettek vagyunk. Úgy gondolom, a mostani járvány miatt szükséges nekik a szárítógép, hogy ne hordják haza a kórokozókat. Mosógépet kaptak az alapítványtól, de 2-3 nap, amíg megszárad a ruha, emiatt lenne fontos a szárítógép – részletezte.
– Láttam a tévében, hogy több mentőállomás kapott szárítógépet, mert az emberek összefogtak a városban. Arra gondoltam: ez olyan jó, miért ne lehetne ezt Gyulán is megcsinálni? Én küldök be nekik mosóport és öblítőt, mert azt is otthonról kell hozzák maguknak – tette hozzá. Elmondta, ő már utalt az alapítvány számlájára, és remélik, hamar összegyűlik az összeg a szárítógépre.
Aki szívesen segítené a helyi mentősöket, ide tudja utalni hozzájárulását: 11733027-20026790 (Gyulai Mentőalapítvány).