Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Használható hagyományok címmel nyílt kiállítás a gyulavári kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2020. február 02. 11:00
Használható hagyományok címmel nyílt kiállítás a gyulavári kastélyban
A tárlat célja az értékek megőrzése, ápolása és azok továbbadása

Február első napján tartották meg a Használható hagyományok című kiállítás megnyitóját a gyulavári kastélyban. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület tárlatán kézimunkákat láthatnak az érdeklődők.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A helyszínen Farkasné Kun Anikó szakkörvezetőtől megtudtuk, hogy ez alkalommal évzáró kiállítást tartottak a kastélyban.

– Tizennégyen vagyunk, a gyulai német klubban működünk, és magyar népi hímzéseket dolgozzuk fel, köztük a gyulait is. Ezekkel leginkább használati tárgyakat díszítünk, táskákat, neszesszereket, ruhadarabokat – ismertette.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A programon elsőként Oroszné Árgyelán Ilona, a gyulavári kastély vezetője üdvözölte a megjelenteket. Elmondta: számukra lényeges az értékek megőrzése, ápolása és továbbadása, ezért örömmel adtak helyet a kiállításnak. 

A folytatásban Kölcseyné Balázs Mária, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület munkatársa mondott köszöntőt. Kifejtette: 12 partnerük van, akik mind hasonló szakkörök segítségével ápolják a népi kézműves hagyományokat. Kiderült: a helyi értékek megőrzését szem előtt tartó csoportjaik 23 szakmai tematika szerint dolgoznak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A tárlat egyik ötletgazdája a gyulai német nemzetiségi önkormányzat közreműködését is megköszönte, külön kiemelve az elnök, Mittag Mónika segítségét. 

A megnyitót a németvárosi óvodások zenés-táncos műsora zárta. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)