Forrás: balintgazda.hu
Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok! A nappali világosság már érzékelhetően növekszik, ami azt is jelenti, hogy emelhetjük szobanövényeink számára az öntözővíz mennyiségét, illetve elkezdhetjük a tápoldatozásukat is.
A citromféléknek elkezdődött a virágzási időszaka, ami jelentős tápanyagfelvétellel jár. Ne késlekedjünk a tápanyagok biztosításával! Az öntözést egyenletesen adagoljuk, mert a virágokat könnyen lerúgják a növények, pusztán önvédelemből. A szellőztetéssel óvatosan bánjunk, hiszen ebben az időszakban mindenre érzékenyebbek kedves növényeink.
A napokban az egyik ismerősöm azzal a kérdéssel állított meg, hogy érdemes-e meszelni a fák törzseit. Nos, véleményem szerint igen, érdemes, akár több szempontból is. A Novenda (sárgaméreg) kivonása óta a kéreg betegségei ellen nemigen van megfelelő kezelési lehetőség. A mészbe tehetünk egy kevéske rézgálicot (kékkő), és kevéske olajos hígító is kerülhet bele a jobb tapadás végett. Ezt a „feljavított” meszet fagymentes időben fel lehet kenni a fák törzseire, illetve az alsóbb ágakra, különösen az alsó részeire, mert ott a madarak sem érik el az esetleges betolakodókat. Természetesen a meszelés előtt alaposan takarítsuk meg a kezelendő felületet kapirccsal, drótkefével!