Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Színesebb lesz a rendelőintézet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szávai Krisztina • HÍREK • 2010. január 17. 23:43
Színesebb lesz a rendelőintézet
Focht Anita: Inspirál a feladat, s ha elkap az alkotás, nincsen megállás
Focht Anita. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Régóta dédelgetett álma valósul meg Focht Anita gyulai alkotónak, aki ecsetet ragadott, hogy formákat, színeket s fényeket adjon a falaknak a Pándy Kálmán Megyei Kórház Rendelőintézetében. Az épületben kevés a természetes fény, így a tisztaságot sugalló, ám hűvös árnyalatok még ridegebbé válnak, s a benne napjában megforduló, várakozó, gyógyulni vágyó sok ezer ember amúgy is megtépázott kedélyállapotára nyomasztóan hathatnak.

Régóta dédelgetett álma valósul meg Focht Anita gyulai alkotónak, aki ecsetet ragadott, hogy formákat, színeket s fényeket adjon a falaknak a Pándy Kálmán Megyei Kórház Rendelőintézetében. Az épületben kevés a természetes fény, így a tisztaságot sugalló, ám hűvös árnyalatok még ridegebbé válnak, s a benne napjában megforduló, várakozó, gyógyulni vágyó sok ezer ember amúgy is megtépázott kedélyállapotára nyomasztóan hathatnak.

Éppúgy, mint az ott dolgozókéra, akik napjuk jelentős szeletét töltik e falak között. Környezetünk, sokszor észrevétlenül, mégis jelentősen befolyásolhatja hangulatunkat, a formák és színek segíthetnek jókedvre találni, akárcsak egy pillanatra is zökkentsenek ki komorságunkból. Mint egy mély levegővétel. Kitágítják a teret, melyben kényelmesebben elnyújtózhatunk.

– Nemcsak a megvalósítás „feladata” az enyém, a dekoráció ötlete is tőlem származik, és több mint kétéves múltra tekint vissza – kezdi a történetet Focht Anita, akivel a rendelőintézetben találkozunk, így a tértágítás rejtelmeibe is bepillanthatok. 

–  Korábban volt egy olyan elképzelés, hogy esetleg gyerekszakrendelések is helyet kapnak majd az épületben, s felkértek, készítsünk dekorációt, amely barátságosabbá teheti az apróságok számára a környezetet – folytatta. Később a gyerekszakrendelések mégsem kerültek az intézetbe, de az alkotó már tovább is gondolta a dekoráció lehetőségét: ha nem a gyerekek, akkor a felnőttek számára szeretné kellemesebbé, vidámabbá tenni a környezetet. Esztendőknek kellett eltelniük, hogy az elképzelés valósággá válhasson: az alkotó a kórház vezetőségének támogatása mellett tavaly december elején kezdhetett hozzá a munkához, melynek finanszírozásához sikerült szponzorokat is találnia. - Két szponzor támogatja a munkámat, emelte ki Focht Anita, az egyik a bátyám, a másik pedig a Caparol Hungária Kft. A festékgyártó céggel a bátyám segítségével kerültem kapcsolatba, s ahogy meghallották, mit is szeretnék csinálni, azonnal igent mondtak. Nagyon örülök, hogy sikerült, és teljesülhet a vágyam, mert folyton keresve az új kihívásokat, nemcsak a végeredmény tölt el örömmel, hanem roppantul élvezem magát az utat is, amíg odáig eljutok. Rengeteg energiával tölt fel.

Az alkotómunka során „termelődő” energia valóban mérhető Anitánál, hiszen sokkal gyorsabban halad az alkotással, mint ahogy eredetileg tervezte. Pedig csak délutánonként és hétvégeken fest, hiszen az egészségügyben dolgozik „civilben”, s természetesen a szakrendelések munkarendjét sem szeretné zavarni tevékenységével.

– Az első szintet karácsonyi ajándéknak szántam, ezért igyekeztem az ünnepre befejezni, a teljes munka elkészültének végső határidejét pedig márciusra terveztem. De ha az eddigi tempóban és lendülettel haladok, sokkal hamarabb befejezem. Inspirál a feladat, s ha elkap az alkotás, nincsen megállás – mondta el Focht Anita.

A körfolyosókon, a korlát fölött széles sávban végigfutó dekorfestett felületek minden pontból láthatók, a földszintről felfelé nézve, az emeletekről lepillantva, a lépcsőn gyalogolva vagy akár a szakrendelők előtt ülve, állva is megakad rajta a szem. S ha megakad, akkor bele is kapaszkodik. Az első szint geometrikus mintázatát a következő szolidabb, lágyabb, nőiesebb sávja követi. A harmadik szint még csak tervekben létező motívumait szintén a geometria határozza meg, ám az elsőhöz mérten itt egy összetettebb, több mintasort magába foglaló felület jelenik majd meg. A legfelső szint mintázatát pedig meglepetésnek szánja az alkotó, aki a koncepció kialakításakor arra törekedett, hogy a természetes fény hiányát színekkel s árnyalatokkal ellensúlyozza. 

– A falak nagyon ridegek, és hiába világosak a színek, mint az acélkék, a szürke, mégis egyhangúságuk nyomasztó hatást eredményez. Amikor az emberek ide betérnek, egy kicsikét lelkileg rosszabb hangulatban vannak. Az volt a célom, hogy ezt megtörjem, a színekkel megnyissam a teret. Emellett, nem tagadom, kicsit önzés is, hogy ezt csinálom, mert jó érzéssel tölt el. Mert alkotni, létrehozni valamit: jó. Ezt akkor is éreztem, amikor közel tíz esztendeje a gyerekkórházban készítettem dekorációt. Jó volt látni, ahogy színesedik a ház, ahogy változik a környezet. És nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is örömet adott. Ez a tapasztalat is ott munkálkodott bennem az elmúlt években, és a gyerekek után felnőtteknek is szerettem volna csinálni egy kis játékteret – foglalta össze az alkotó, akit munkája kezdete óta már számos visszajelzés is megtalált. 

– Úgy gondolom, nem mindenkinek tetszhet ugyanúgy, és nem is ebben rejlik jelentősége. Egészségügyben dolgozóként az évek alatt sokat kaptam a munkámtól, az emberektől, és természetesen jön, hogy ezt vissza is adjam. Olyan ez, mint egy sajátos ökoszisztéma, egy körforgás, amely magától működik. Most talán még több ember került, kerül nehéz helyzetbe, de egy kicsi öröm sok erőt adhat a pozitív irányú változáshoz. Hiszek a kis dolgok jelentőségében – emelte ki Focht Anita, aki a képzőművészettel már gyermekkorában nem múló szerelembe esett.

– Elsősorban édesanyám hatására kezdem el az alkotó munkát, aki sokat rajzolt, így az alkotás öröme hamar magával ragadott. A kamaszévek után új lendületet kaptam, fejlődtem és pozitív energiákkal töltődtem fel. Grafikákkal indultam, nagyon szeretem az embereket ábrázolni, így több sorozatom is született például kisgyermekekről, sportolókról. Később az akvarell, majd az akril irányába mozdultam, a színek pedig az emberek mellett a tájak ábrázolása felé is elvittek. Nagyon nehéz engem határok közé szorítani, mert kedvvel próbálom ki a különböző irányzatokat, a témákon belül pedig újabb és újabb kihívásokat keresek. Van idő mindent kipróbálni, és szeretném megélni az élményeket ezekkel az alkotásokkal – zárta gondolatait Focht Anita. Alkotásaival legközelebb Volent Kati festő, grafikussal közös kiállításán találkozhatunk, melynek a Reneszánsz Karnevál ideje alatt az Almásy-kastély volt cselédszárnya ad otthont, a www.fochtart.eoldal.hu honlapon pedig folyamatosan betekintést nyerhetünk szerteágazó munkásságába. 

 

Focht Anita. Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM