Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megszavazták, kik kapjanak Sikeres Gyulai címet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. december 19. 11:00
Megszavazták, kik kapjanak Sikeres Gyulai címet
Idén az ipartestület és a megyei iparkamara is jelölhetett

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Szavazott a Sikeres Gyulai Bizottság arról, kik vehetik majd át Gyula város polgármesterének újévi fogadásán a Sikeres Gyulai címet. A beérkezett jelöltek közül december 18-án választotta ki a meghívott tagság a legsikeresebbeket. A címszerzők névsora januárban válik publikussá.

A Sikeres Gyuláért Egyesület immár tizenhatodik éve írja ki a pályázatot a Sikeres Gyulai cím elnyerésére. A beérkezett jelölések közül a Sikeres Gyulai Bizottság tagjai december 18-án választották ki szavazataikkal a legsikeresebbeket.

Évente általában öt címet osztanak ki, diákot ebből egy illet meg, tudtuk meg Kneifel Irén elnöktől. A szabályzat szerint a kitüntetett lehet közösség, vállalkozás és személy is, amennyiben egyértelmű a gyulai kötődés. Vagyis nem muszáj ide születni, de kötelező itt tevékenykedni, itt érni el eredményeket. Politikus, önkormányzati képviselő nem javasolható.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A szavazásra a bizottság elnöke, vagyis a település jelenlegi vezetője, a bizottság tiszteletbeli tagjai, vagyis a város jelenlegi és eddigi vezetői, valamint a Sikeres Gyulaiak közül azok kapnak meghívást, akik elfogadták az egyesület felkérését, vállalták a tagságot és a részvételt a munkában. Idén hetvenhét meghívó ment ki, a szavazás napján általában tizennyolcan, húszan adják le voksaikat, tájékoztatott Kneifel Irén.

Volt, hogy tizenegy szavazat vezetett a Sikeres Gyulai cím megszerzéséhez, de volt már arra is példa, hogy azonos számú szavazatot kapott mind az öt legsikeresebbnek ítélt jelölt. Abban az esetben, ha a bejutás utolsó helyén többen végeznek, a polgármester dönti el, ki kapja meg közülük a címet.

Ebben az évben először az ipartestület és a megyei iparkamara is küldött jelöléseket, tekintettel arra, hogy az eredeti célkitűzés szerint a gazdasági élet világából is el kell ismerniük a jól teljesítő szereplőket, mondta az ülésen Görgényi Ernő polgármester. 

Ugyanitt a bizottsági elnök is leköszönt tisztségéről.

  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)