Fotó: Jobbágy Zoltán
Medvegy-Andelic Marija és Drenyovszki Renáta bibliai tematikájú performanszával nyílt meg a Tájvízház legújabb kiállítása, amely több éves hagyományt követve a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotásoknak biztosít helyet az évnek ebben az időszakában.
A nyolc művészt, Csiffáry Zsuzsannát, Gugolya Mártát, Kokavecz Juliannát, Medvegy-Andelic Mariját, Szathmári Dorinát és Szabó Tímea Anitát, távollétében Szabó Évát és Deli Boglárkát, valamint a helyszínt zsúfolásig megtöltő érdeklődőket Pozsárné Kaczkó Zita köszöntötte az eseményen.
Fotó: Jobbágy Zoltán
A főszervező, intézményvezető az alkotókat név szerint is méltatta, majd átadta a szót Csiffáry Zsuzsannának, aki megnyitóbeszédében az advent jelentőségéről és a vintage eredetéről, jellemzőitől osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Mint mondta, a stílus reneszánszát éli napjainkban, a képzőművészetben, az öltözködésben, a tárgyalkotásban és a lakberendezésben egyaránt megjelenik, ám karácsonykor még az ünnepi asztalra szánt ételekben, díszes süteményekben is felismerhető. Megjegyezte, egyfajta ódon romantika lengi körül, majd úgy fogalmazott: a vintage olyasvalami, ami régi, értékes és őszinte, üzenet a múltból, ezért kicsit kopott és kellemesen nosztalgikus, hangulatában békebeli.
Fotó: Jobbágy Zoltán
A köszöntők elhangzása után a Tájvízház jelképes kulcsát Kokavecz Julianna vette át az előző kiállítótól, majd kötetlen beszélgetésre, kézműves-foglalkozásra hívták meg az egybegyűlteket. Az alkotóházban mézeskalács-díszítésre nyílt lehetőség.
A tárlaton egyedi ékszereket, tűzzománcokat, festett kagylókat, kavicsokat, 3D-s, illetve papírból készített karácsonyi dísztárgyakat, szőtteseket, és úgy nevezett krisztusi giccseket tekinthet meg január 6-ig a látogató.