Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elismerték a többszörös véradókat Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. december 06. 08:30
Elismerték a többszörös véradókat Gyulán
A véradók napja alkalmából egy százszoros véradót is köszöntöttek

Először 1954 novemberében ismerték el a többszörös véradókat, 1988-tól pedig hivatalosan is a magyar véradók napja lett november 27-e – tudtuk meg december 5-én a Civil Szolgáltató Központban, ahol a Magyar Vöröskereszt Gyulai Területi Szervezete tartott ünnepséget a véradóknak.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Görgényi Máriától, a Magyar Vöröskereszt Gyulai Területi Szervezetének elnökétől megtudtuk, hogy az eseményre a gyulai véradókat hívták meg, akiknek oklevéllel és ajándékkal köszönik meg a segítségnyújtást.

Hozzátette: közel hatvan véradót hívtak meg az ünnepségre, közülük negyvenen jelezték, hogy eljönnek az eseményre. A szokásoknak megfelelően a húszszoros véradókkal kezdték a listát, idén pedig százszoros véradót is köszönthettek.

 

Görgényi Mária, a Magyar Vöröskereszt Gyulai Területi Szervezetének elnöke

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A rendezvény Flinta Bence, az 5. sz. általános iskola tanulójának szavalatával indult, majd Kónya István köszöntötte a megjelenteket. Az alpolgármester beszédében azt mondta: gyakran elég egy jó szó, egy ölelés, de sokan fizikálisan is segítenek, szó szerint a vérüket adják embertársaik gyógyulásáért.

Tóth Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének igazgatója hangsúlyozta: a véradók adománya nagy értékű cselekedet, amely pótolhatatlan a betegek gyógyításában és az életek megmentésében. Mint mondta, a véradás önzetlen segítségnyújtás, amelyet nem lehet elégszer megköszönni.

 

Kónya István alpolgármester

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A megyei igazgató hozzáfűzte: sajnos csökken a véradók száma, ezért utat kell találni a fiatalabb generációk felé, hogy ők is érezzék ennek a cselekedetnek a fontosságát.

A köszöntők után következett az oklevelek és az ajándékcsomagok átadása. Ötvenszeres véradóként köszöntötték Bundik Lászlót, Garbai Gábort, Gyepes Norbertet, Kolozsvári Zoltánt, hatvanszoros véradóként Farkas Károlyt, Laukó Pálnét, hetvenszeres véradóként Lechner Sándor Istvánt, utolsóként pedig Marsi Jánosnét, aki százszoros véradónak mondhatja magát.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az este folytatásában a Béke sugárúti óvoda tánccsoportja szórakoztatta a vendégeket, majd egy közös vacsorával folytatódott az ünneplés.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM